2011.01.25. 15:18| Szerző: ivan1982

Immár két éve annak, hogy a Nők Lapjában rendszeresen publikáló Abody Rita író elindította a Penna Írósulit. Első lépéseikről és munkájukról blogunk is hírt adott. Nemrég újra meglátogattuk őket és nagy meglepetésünkre kiforrott, magabiztos írókkal találkoztunk. Tinédzserbőrbe bújva. Sokuk már saját regénnyel büszkélkedhet, amelyekből egyet a közeljövőben fognak ki kiadni. Abody Rita nemcsak művészileg, hanem könyveik menedzselésében is segíti tanítványait.

Tanítványai mind-mind külön egyéniségek, saját stílussal és érdeklődési körrel: realista, mindennapi életünkről és társadalmi problémáinkról szóló regényeket, fantasy-ket és krimiket egyaránt írnak. Ötleteik, karaktereik és dramaturgiájuk sokszor túlszárnyalják Harry Potter-t és egyéb nyugati divatregények stílusát és eredetiségét.  

Az FMK szalonjában látszólag átlagos, egymással vihorászva beszélgető tinédzserek fogadnak. Ismerős arcok, bármelyik magyar iskolában találkozni lehet velük. Kicsit zavarban vannak, szokniuk kell még a nyilvánosságot és az újságírókat. Elsősorban maguknak és nem hírnév-éhségből írnak. A csajos felszín alatt komoly lelkiéletet élnek és írásaikban külön világokat építenek fel. Humorral, őszinteséggel, nyers igazságokkal, de káromkodás és céltalan durvaság nélkül.

Példájuk is bizonyítja, hogy nem létezik "mai fiatalok" nevű kaszt, "társadalmi faj". Hiba, sőt bűn leírni és lesajnálni a magyar fiatalságot, nem ők akartak ilyenek lenni. A fiatalság jövője és túlkapásai, önsorsrontása vagy éppen sikerei nagyrészt szüleiken és az őket körülvevő társadalmon múlnak.

Abody Rita kreatív írást oktató iskoláját többek között azért alapította, mert "a tanórai fogalmazás-oktatáson kívül sehol sem tanítanak módszeresen gyerekeknek kreatív írást úgy, mint művészi tevékenységet, holott – akárcsak az egyéb művészi hajlamok, a zene, tánc vagy a rajz – ez a tehetség is korán megmutatkozhat." Szombatonként a Tranzit Art Caffe-ban gyűlnek össze, felolvasóestjeiket pedig a Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) szalonjában tartják. 

Újságíróiskolákkal tele van az ország, de az írói vénával rendelkező általános és középiskolásokról mintha elfeledkeztek volna oktatásszervezőink. Pedig ők, a kibontakozófélben lévő  és hangjukat, stílusukat kereső fiatal művészek igénylik legjobban a szakmai vezetést és hospitálást. 

A Pennában tiszteletben tartják a hagyományokat, a klasszikus irodalom meghatározó műveivel kezdenek. Vidám irodalom órákkal és elemzésekkel. Iskoláról van szó, de a légkör kötetlen és felszabadult. A Pennában nincs számonkérés, vizsga, Rita inkább a szeretetteljes ösztönzésben hisz. Alapvető humanista értékek alapján, de mégis szabad szellemben.

Tanár és diák tegezi egymást és együtt nevetnek... És alkotnak: az órákon és otthon egyaránt számíthatnak a másikra. Rita adja meg a kezdőlökést, feldob egy témát, amelyre a diákok szabadon asszociálhattak. A legnépszerűbbek az olyan látszólag hétköznapi, egy kreatív művészember agyát azonban beindító dolgok, mint a színek, az évszakok, a tükör vagy egy rajzszög. 

Az elkészült írásokat először Ritának küldik el, aki véleményezi őket és tanácsokat ad. Ezután lépnek a "nagyobb" nyilvánosság elé, FMK-ban tartott felolvasó délutánjaik keretében: "Érdekes, hogy a gyerekek rövid idő alatt, heti kétórás foglalkozásainkon is tudnak nagyon frappáns, komplett szövegeket írni. Ezeket aztán együtt átnézzük és javaslatot teszek arra, hogy melyik írásukat fejlesszék és gondolják tovább otthon."

Abody Rita  játékos és demokratikus oktatási módszere, az örömteli írást és alkotómunkát célozza meg. Külön foglalkozik a prózai irodalom és az újságírás iránt érdeklődőkkel. Az elmúlt két évben számos tehetséget fedezett fel, sokan iskolájának hatására kezdtek el írni.

Tamarának áprilisban fog megjelenni az első könyve, amelyben ötvözi a szépírást, a fikciót és a történelmi tényeket. Még az Alekszandra Kiadó is felfigyelt tehetségre. A történet a I. világháborúban játszódik.

A mosolygós és szerény Tamara könyvének stílusán, adatain, alaposságán érződik, hogy már-már tudományos kutatómunkát végzett a tinédzser írónő. Sosem látott még háborút, mégis korhűen ír a légvédelmi szirénák és a mindennapi rettegés éveiről. Munkája remekmű.

"Nem a háborún, hanem a boszorkány jellemének fejlődésén van a hangsúly"-szögezi le meglepő magabiztossággal interjúnk kezdetén.

-Hogy jön egymáshoz a két dolog: boszorkányok és háború?

-Boszorkányom a háború hatására szereti meg az embereket. A borzalmak közelebb hozzák a "földiekhez".

-15 éves lányok nem szoktak könyvet írni. Mikor kezdett el érdekelni az irodalom?

-Sokan írnak könyveket, inkább az a szokatlan, hogy én be is fejeztem regényemet. 9 éves korom óta írok könyveket.

A Penna Íróiskola a tehetséggondozás mellett közösségteremtő és felzárkóztató kezdeményezés is. Itt nem az számít, hogy ki honnan jött és mennyi pénze van. Abody Rita olyan tehetségeket is segít, akik nehéz körülmények között, szegénységben vagy éppen gyermekotthonokban nevelkedtek fel. Biankának most készül az első dokumentumregénye, amely reálisan, teljesen új szemszögből mutatja be a nevelőotthonok világát. 

Persze -mint mindenhez- ehhez a munkához is két ember kell. "Azért írok, hogy kitörjek, hogy ne csússzak le, mint a többiek"-fogalmaz keresetlen őszinteséggel Bianka, akit a nehéz élet ösztönöz és szebb jövőt álmod magának. Kemény, de elszánt és tehetséges művész, aki kiírja magából nehéz életét. 

A Penna diákjai átlagos tinédzserek, iskolába járnak, megcsinálják a házi feladatukat, szabadidejüket pedig írással töltik. Nem diszkókba mennek inni és drogozni, hanem tartalmasan és jövőjükre is gondolva kapcsolódnak ki. Jó példát mutatnak kortársaiknak, akiknek jelentős részét sajnos beszippantja a felületes, céltalan és sokszor deviáns életmód. Híresek és szépek pedig nemcsak botrányhősként, szánalmas "celebként" lehetnek...

Fiatal újságíró-jelöltjük nemrég azt a feladatot kapta, hogy írja meg véleményét a West Balkánban történt tragédiáról. A fiatal lány meglepően jól és reálisan, profi újságírókat megszégyenítő pártatlansággal foglalta össze a történteket. Cikke hitelességét és erejét az adta, hogy a fiatal írónő maga is a diszkó-generáció tagja. Látja és átlátja, hogy kortársai mind áldozatok-a pénzt és a profit oltárán. 

Megérti, hogy miért járnak diszkóba, valahol ki kell adniuk magukból a hétközben felhalmozódott feszültséget, az iskola és a vizsgák miatti szorongásokat. Írásából egyértelműen kitűnik: veszélyes és kockázatos bulik nemcsak a West Balkánban vannak. Tele van velük a pesti éjszaka. Osztálytársai heti rendszerességgel "csinálnak hülyeségeket", isznak és drogoznak, teszik kockára életüket. A nagy kérdés, hol vannak ilyenkor a szülők? A fiatal zsurnaliszta is az ő felelősségüket hangsúlyozza. 

Abody Rita a Köz-Zöldnek elmondta, hogy kezdetben bizonytalan volt: "Vajon lesz elég kitartás és lelkesedés a gyerekekben?" Voltak, akik kiestek, mert nem bírták az iramot, vagy hatalmaskodni akartak a csoporton. Akik azonban kitartottak, mára sokat fejlődtek, megtalálták saját hangjukat és elindultak a siker felé. Kiadókkal tárgyalnak és rádióinterjúkat adnak, holott nincsenek még 18 évesek. Sokan komoly áldozatok hoznak az írásért, egyikük például Komáromból utazik Budapestre minden héten. 

A tanítványok többsége nemcsak hobbinak tekinti az írást, a későbbiekben kenyérkereső hivatásként szeretnék űzni. Rita hiszi, hogy van esélyük íróként érvényesülni. Kérdés, hogy a forráshiányos és magára hagyott magyar művészeti életben meg lehet e élni az irodalomból, van e esély a kitörésre? Bárcsak.

Egyik tanítványa jogi egyetemre készül és bíróként-ügyészként kívánja rendbe tenni szétzilált hazáját. Politikai tervei is vannak. Emellett fantáziadús regényeket ír az agilis, kicsit talán túl felnőttes lány.

Lassan kirepül az első fészekalj, akiket Abody Rita már szakmai közönség, azaz írótársai elé is ki mer engedni. Az eddigi eredményekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel szeretné kiterjeszteni, budapesti iskolákban is oktatni a kreatív írást.

Őt nem a pénz érdekli, hanem az, hogy a magyar tehetségek ne vesszenek el. Nála nem kell százezreket fizetni az (újság)íróképzésért. Anyagi helyzetüktől és hátterüktől függetlenül minden tanítványára ugyanolyan féltő szeretettel figyel. Érdekesség, hogy Abody Rita édesapja nyomdokain járva szintén gyerekkorában kezdett el írni.

Lehet, hogy a jövő nagy íróinak egyrésze Ferencvárosból fog kirepülni? Elképzelhető, hogy a magyar irodalmat tizenéves tehetségek fogják megújítani?

Egy biztos, ennek a naplónak még nagyon sok fejezete lesz és a magyar kultúrának szüksége van vérfrissítésre.

Szilágyi Iván Péter

Lireta/Köz-Zöld

A Penna Írósuliba Abody Ritánál lehet jelentkezni: abody.rita@gmail.com

Címkék: fmk  |   | 12 komment
2011.01.23. 17:12| Szerző: ivan1982

"Jelenleg rendezzük és finomítjuk az anyagot, rögzítjük a jónak vélt újításokat. Aztán újra átgondoljuk őket. 

Még van időnk, de a végére úgyis elfogy. 

Darabbéli partneremet Györgyi Anna játssza, aki fantasztikus színésznő és hihetetlen munkabírással vetette bele magát az próbákba"-nyilatkozta a Köz-Zöldnek Gáspár Sándor színművész, akivel a Pinceszínház februári premierje, a Krumplirózsa egyik próbája előtt beszélgettünk.

"A Krumplirózsa azon színdarabok nyomán készülhetett, amelyek a férfi és a nő párharcáról szólnak. Két teljesen különböző lelki beállítottságú ember találkozik és próbálják egymásról lekaparni azokat a páncélokat, amelyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek. A végén még egymásra is találhatnak. Nem feltétlenül egy élethosszig tartó kapcsolatra, de akár.

Nagyon sok budapesti színházban játszottam már, de a Pince valahogy eddig kimaradt."

-Milyen itt fellépni, hogy tetszik a Pinceszínház?

-Nagyszerű a színpad és a nézőtér viszonya, kifejezetten szimpatikus hely. Alkalmas arra, hogy igényes irodalmat, jó kamaradarabokat mutassanak be. Meczner János rendezővel sem dolgoztam még, ez is újdonság. 

-Mennyire tud azonosulni Johnny szerepével, aki egy középkorú, zárkózott macsó?

-Színész vagyok, ez a dolgom. Minél jobban töröm magam -a szó szoros értelmében is-, annál jobban tudok azonosulni vele.

-Sokak szerint szerelem csak fiatalok között elképzelhető. Ön szerint középkorú emberek között van esély romantikára?

-Hogy a csudába ne lenne...? Nem lennék meglepve, ha idősödő kollégáim is igennel válaszolnának erre a kérdésre.

Bővebben a darabról:

http://pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=240&Itemid=1

 |   | Szólj hozzá!
2011.01.23. 16:01| Szerző: ivan1982

A csillagászat egyik legrejtelmesebb területe a csillagok születése és halála. Minden csillag kortársunk és elődünk is egyben: több százezer, millió, vagy akár milliárd éve vannak köztünk. Olyanok mint Isten-nem látjuk, csak érezzük őket.  

A leghatalmasabbak az ún. szupernehéz csillagok, életük során hővel és fénnyel árasztják el környezetüket. Halálukat nem látja át teljesen és nem tudja megmagyarázni a tudomány. Csak egy biztos pontja van a folyamatnak: elmúlásuk egy hatalmas szupernova robbanással kezdődik. A sokkhullám és a neutrínó áradat tovább röpíti az anyagot a haldokló égitesttől a csillagközi űrbe. Az áramló anyag létrehozhat újabb csillagokat, bolygókat, holdakat avagy nyersanyagként szolgálhat sokféle élő dolog számára. A nagy csillagok halála tehát újabb csillagok születésének kezdete is egyben.

Január 22. nemcsak a magyar kultúra napja, hanem -pusztán véletlen egybeesésként?- Cseh Tamás születésnapja is.  A 70-80-as évek világának és érzéseinek  megéneklője testben, fizikailag már nincs velünk. Tíz évig a Bárka Színház társulatanak tagja volt. Kollégái minden évben megemlékeznek Tamásról. Példás szeretettel, ami ritka tünemény a Felejtés Országában. 

Nekik, nekünk Ő "csak" Tamás volt. Címek, rangok, cicoma és szépítés nélkül is Valaki.

Tavaly ismert előadóművészek elevenítették fel dalait a Bárka Színházban, idén kaposvári színinövendékeket hívtak meg születésnapjára. A fiatalok annak idején Cseh Tamásból vizsgáztak, először csak egy feladat volt számukra a sok közül, aztán kezdődő életük szerves részéve és értelmévé vált. Generációjuk zenei ízlése szerint, modern stílusban dolgozták fel dalait. A gitár mellett dobbal, harmonikával, szájharmonikával és fúvós hangszerekkel. A hatalmas életműből kiválasztottak egy-egy dalt, azt, amelyik a legközelebb állt lelkükhöz.

Bérczes László rendező köszöntője során felelevenítette az emlékezetes történetet: Cseh Tamás szerzőtársa és legjobb barátja, Bereményi Géza az idegeskedésre és lámpalázra hajlamos Tamást mindig azzal nyugtatta fellépései előtt: "Nem te vagy a fontos, hanem a dalok." 

A Bárka Színház szombat esti „születésnapi ünnepségének” keretében három órás koncerttel emlékeztek a legendás művészre. Fiatal zenészek dalain keresztül teljesen újszerű stílusban, de mégis ismerős érzéseket, félelmeket és a szabad zabolázatlan élet elemi örömeit felhozva. Csillagok születtek, egy szupernehéz csillag nyomán. 

Béli Ádám, Boros Anna, Decsi Edit, Formán Bálint, Juhász István, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás, Kővágó Veronika, Lovas Rozi, Lábodi Ádám, Molnár Zsolt, Páll Mónika, Porogi Ádám, Váncsa Gábor. Jól jegyezzük meg ezeket a neveket, mert még hallani fogunk róluk.

Koncertjük során szólóban és közösen, zenekarként egyaránt felléptek. Képes zenét csináltak: elementáris erejű muzsikálásuk alatt egy hatalmas hófehér vászonra fotókat vetítettek Cseh Tamás életéből. Csibészes mosolyú, bölcs kisgyerekként és indiánnak öltözött ál-felnőttként egyaránt láthattuk. Nyíllal kezében, elveszett utak magányos vándoraként. Nyomkereső és nyomhagyó volt egyszemélyben.

Az előadás során megrázó erejű és még sosem látott felvételek is bemutattak a művész 52. születésnapjáról és Pulán tartott misztikus jelekkel kísért koncertjéről. Tamás akkor már nagybeteg volt, gyenge és törékeny. Koncertje közben véletlenül (?) megszólaltak a harsányi völgy harangjai. Talán Tamásért is szóltak, mégsem hagyta abba a zenélést. Mosolyogva, huncut daccal nézett szembe a nem várt és sajnos prófétikusnak bizonyult jelekkel. Ahogy Szabon Gábor atya mondta Cseh Tamás temetésén: „Isten a legjobb rendező.”

Cseh Tamás utolsó fellépése is a Bárkában volt, nagybetegen, megtörve, de szívéből énekelt. Búcsúelőadásának képsorai tapintható és fájdalmas csendet hoznak a Cseh Tamás-terembe. A színház középpontjába, szívébe.

Cseh Tamás elment, de mégsem. Sosem hagyta el a bárkát, a fedélzetet. Megható volt látni, ahogy kaposvári követői és bárkás művésztársai együtt énekeltek az emlékére.

Születési évfordulója alkalmából a Bárka Színház bejáratánál emlékoszlopot (Surman Edit munkája) állítottak. A látszólag egyszerű, dísztelen, de mégis méltó és hangulatos sarokban mindig Cseh Tamás-dalok szólnak. Apró, áttetsző tábla emlékeztet a művészre. Néhány sor, többszáz emlékére.

"Csak egy szót adj" címmel térinstallációt (Sárkány Sándor) és képregény-kiállítást is szerveztek Tamás emlékére. Jordán Katica kislánya kérésére kezdte "lerajzolni" kedvenc Cseh Tamás dalait, hogy gyermeke is jobban megérthesse őket. Ajánlott olvasmány, retró rege minden fiatalnak, aki szeretné megismerni szülei múltját, és így jelenét.

Cseh Tamás most lenne 68 éves. Első dalát, az Ócska cipőt 40 éve írta. Forradalmi, addig ismeretlen szomorkás hangzásvilággal.

Bérczes László elmondta, hogy Cseh Tamás dalai halála óta reneszánszukat élik, egyre többet hallani őket. Korosztályának tagjai mellett a fiatalok is szívesen énekelnek tőle. Szívesen és sikerrel, mert a dal, a szöveg örök.

Tudják hogy van ez: csak a cipők kopnak el, a csillagok nem. Teremtő anyag lesz belőlük, hogy mindig legyen miből újjáépíteni jobbik részünket.

 |   | Szólj hozzá!
2011.01.21. 21:08| Szerző: ivan1982

A Teátrumfotó Társaság szervezésében fotókiállítás nyílt a Pinceszínházban előadásaikból, illetve olyan ismert művészekről, akik a Pinceszínházban is színpadra lépnek. A hazai színházi fotózás elitjét felvonultató kiállítást a Pinceszínház részéről Gárdos Péter művészeti vezető, nemzetközi hírű rendező üdvözölte.

Imre Tamás fotográfus mutatta be és méltatta a kiállító művészeket, akiknek munkáját nehéznek tartja. Színházi előadásokon és próbákon fotózni nagy felkészültséget, türelmet és sok-sok tapasztalatot igényel. A profi fotósok és azon belül a színházzal foglalkozó szakemberek köre igen szűk.
 
A SZÍN-képek című tárlatra többek között a Varsói melódia, az Igazi, a Nap Panni, az Apacsok, a Mr. Pöpec, a Zendülők, a Pikáns történet, valamint más ismert és népszerű színdarabok emlékezetes pillanataiból válogattak.
 
Ha látták őket, azért, ha nem, kedvcsinálóként érdemes elmenni a Pinceszínház ingyenes fotókiállítására. Az alaposan és igényesen kidolgozott, sokszor pszichológiai mélységű felvételek népszerű színészeink eddig ismeretlen arcait mutatják be.
 
Külön aktualitást ad a tárlatnak, hogy a fotókon szereplő színdarabok egy része -például a Nap Panni- jelenleg is látható a Pincében.
 
Hagyományos és újszerű megközelítésű, fekete-fehér és színes fotókat egyaránt kiállítottak. Imre Tamás a teltházas bemutató megnyitóján elmondta, hogy a színházi fotózás során 4 művészeti terület találkozik és hat egymásra: a színészet, a koreográfia, a világosítás és a fotográfia.
 
Kiállítók: Berkovich Kata, Gebauer Hanga Klára, Huisz István, Mészáros Csaba, Patrus Sándor, Puskel Zsolt, Siklós Péter, Szécsényi Zsuzsa, Takács Zsolt, Zelkó Csilla.
 
 A Teátrumfotó Társaság 2009-ben Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre. Tagjaikat elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt. A Pinceszínházban 2011. január 21. és február 28. között mutatják be válogatott munkáikat.
 
Az előadásokon kívül is érdemes benézni a Török Pál utca 3-ba. A Pinceszínház ugyanis aktív és folyamatosan frissülő galériaként is működik, bemutatva és népszerűsítve a hazai fotográfia, festészet és képzőművészet fiatal tehetségeit és elismert tagjait:
 
 
Cikkünkhöz mellékelve Szécsényi Zsuzsanna Szutyok című képe látható.

 

 

 

 |   | Szólj hozzá!
2011.01.20. 18:27| Szerző: ivan1982

„Krumplirózsa: a szerelem nem korfüggő” 
  

Február 11-én mutatják be a Pinceszínházban a Krumplirózsát Gáspár Sándor és Györgyi Anna főszereplésével. Nagyvárosi emberek, hippi lakás, egyéjszakás kalandok. Terence McNally művéből korábban nagy sikerű film készült Al Pacino és Michelle Pfeiffer főszereplésével. A Krumplirózsa főszereplői középkorú, elvált emberek, akik talán egymásra találnak. Egy pincérnő és egy szakács rendhagyó románca, amelyből születhet valami komolyabb dolog, kötelék is. Ehhez azonban le kell győzniük saját félelmeiket, előítéleteiket. Lehetünk szerelmesek ebben a korban, korszakban? Válás után, betokozódva, marad még hely az érzelmeknek? Meczner János rendezővel erről, és még sok másról beszélgettünk. 

– A Pinceszínház több darabot is ajánlott, végül a Krumplirózsa mellett döntöttem. Jól megírt, kevés szereplős, érdekes gondolatokat felvető mű, amely jól illik a színház adottságaihoz. Története pedig mindig, tehát napjainkban is aktuális, a mű New Yorkban játszódik, de játszódhatna bármelyik nagyvárosban, Londonban, Bécsben vagy Budapesten. Olyan egyszerű, köznapi embereket mutat be – nem „hősökről” vagy sztárokról van szó, hanem egy pincérnőről és egy szakácsról –, akik lakhatnak akár a Ráday utcában vagy a József körúton is. Az ő életüket, egymáshoz való viszonyukat követhetjük nyomon, hol vidáman, hol szomorúan, hol ironikusan vagy éppen groteszk módon. 
– Miért pont Györgyi Annára és Gáspár Sándorra esett a választása? 
– Úgy gondolom, hogy nagyon nekik való a szerep, és hasonló stílusban játszanak. Kétszereplős műről van szó, ahol különösen fontos, hogy a színészek erőteljes, markáns egyéniségek legyenek. Annával már volt közös munkánk, Sanyival most dolgozom először. 
– Milyenek az első tapasztalatok? 
– Tehetségük mellett mindketten lelkiismeretesek, pontosak, kreatívak, akik impulzusokat és ötleteket adnak. Együtt építjük fel az előadást, amely próbáról próbára formálódik, fejlődik. 
– Hol játszódik a darab? 
– Egy nagyvárosi lakásban, ahol korábban egy hippi festőművész lakott. 
– Mennyire reálisan mutatják be a szerelmet? 
– Kicsit extrém módon és körülmények között, de reálisan. Mivel egy volt hippi lakásáról van szó, ne szokványos, konvencionális díszletekre számítsanak. Maga a szituáció is különös: két ember össze van zárva, és így alakul, alakulhat ki köztük valami. Talán. A darabnak nincs egyértelmű befejezése, nem tudhatjuk biztosan, hogy együtt marad-e Johnny és Frankie. Remélem, az előadásból majd kiderül. 

– Korunkban mintha a szerelmet is kisajátították volna. A média. Szerelmes csak fiatal és szép ember lehet. A középkorúak számára vajon mi marad, lehetnek még szerelmesek? 
– Miért ne lehetnének! Igaz, ritkán fordult velem elő, hogy amikor elolvastam, az volt az érzésem, hogy egy majdani előadás akkor is hiteles lehet, ha 25 körüli, vagy 30 körüli, netán negyvenöt éves színészek játsszák el a művet. Sajnos minden korosztályban sokan vannak, akik szenvednek a társnélküliségtől, a magánytól. A mi előadásunk a középkorúakról szól. A Krumplirózsa nagyon emberi történet, vidám, szórakoztató, de mégis elgondolkodtató.  


Szivan

 |   | Szólj hozzá!
2011.01.19. 10:08| Szerző: ivan1982

"Meczner János megnézte a Centrál Színházban a Guppi című előadásunkat, majd bejött és megkérdezte, hogy lenne e kedvem a Krumplirózsában is játszani? A filmet még nagyon régen láttam és nagyon tetszett. Sokkal több helyszínen játszódott, mint a színdarab.

Egy pincérnőt játszom, aki reményei szerint eltölt egy éjszakát egy szakáccsal és ebből kialakul egy szerelem"-nyilatkozta a Köz-Zöldnek Györgyi Anna színművésznő a Krumplirózsa közelgő bemutatója kapcsán. A népszerű művész a Pinceszínház mellett a Pesti Magyarban és a Centrál Színházban is játszik. Húzós, munkás évkezdet jött össze neki, de nem bánja.

-A mai világban és az életkoruk miatti előítéletek között, mennyi esélyük van a középkorú embereknek, hogy egymásba szeressenek?

-Hát nagyon kevés... Negyven fölött az emberek nagyon bezárulnak és megvannak a saját megcsontosodott dolgaik. Csodák persze léteznek (kesernyés nevetés), de nem jellemzőek. Főként egy nőnek nehéz ebben a korban, az idősebb férfiak főleg a fiatalabb lányokat keresik. Mindezt még tetézi, ha a hölgynek kisgyerekei is vannak, akkor szinte lehetetlen párt találnia.

-Mennyi érintette meg a szerep?

-Nagyon, mert a magányról és a szorongásokról szól. Ezek a félelmek mindenkiben benne vannak, még azokban is, akik jól titkolják őket. Minden ember küzd a saját kis territóriumáért, de egyben fél a magánytól.

A bizalmat az első három legfontosabb dolog közé sorolnám, a házasságban, a szerelemben és a barátságban egyaránt. Azonban ha sokszor megégetjük magunkat, hamar el tud illanni és eleve előítéletekkel indulunk neki a kapcsolatoknak. A darabban is benne van, hogy mindenkinek vannak páncéljai. Ki így, ki úgy kompenzálja őket-pedig nem kéne! Miért nem tudunk helyesen, normálisan élni...?

-A darab főszereplője, Frankie a pincérnő, aki sok mindenben hasonlít Annához. A színpadon fel meri vállalni magát, félelmeit és vívódásait?

-Nincs bennem félelem. Akkor jó egy darab, ha személyes. A Krumplirózsa ma is aktuális. Lehet, hogy kicsit másként udvarolnak a férfiak és merészebbek, kihívóbbak a nők, de az alapvető érzelmi mozgások nem változtak.

Azt tapasztaltam, hogy felcserélődtek a szerepek. A nők túlságosan el vannak férfiasodva, ezért sokkal inkább a férfiakat kellene sajnálni (nevet)!

A darabban a férfi elég macsó, a nő pedig szúrós, de jó humora van. Érdekes párost alkotnak. Két zárkózott, szeretetre éhes embert.

A Krumplirózsa bemutatója február 11-én lesz.

További információ a Pinceszínház rendszeresen frissülő honlapján:

http://pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=240&Itemid=1

Címkék: színház  |   | Szólj hozzá!
2011.01.17. 17:39| Szerző: ivan1982

Retrópresszó  és Hattyúdal a Helytörténetiben 
 

„Köszönhetően „Tibi, te bitang jó” című kiállításunknak, nézettségi rekordot döntöttünk tavaly. Több mint 1000 ember jött el, amely más tárlataink látogatottságához képest kiemelkedő eredménynek számít. Közelítünk egy muzeális intézmény látogatottságához. Mióta átköltöztünk a Ráday utca 18-ba, folyamatosan növekszik az érdeklődés irántunk. Mostanra kialakult egy éves programrend, amellyel nemcsak a kerületiek, hanem Budapest más részén élők érdeklődését is sikerült felkeltenünk”-Nyilatkozta a Köz-Zöldnek Gönczi Ambrus muzeológus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.  

-Az újévet hagyományosan helytörténeti jellegű kiállítással köszöntjük, majd következik a Költészet Napi versillusztációs pályázatunk és tárlatunk, amely kerületi iskolásoknak és középiskolásoknak szól. Illusztrálniuk kell egy-egy külföldi vagy magyar verset. 

Április-májusban mindig egy ferencvárosi kötődésű képzőművészeti vagy fotókiállítást rendezünk. Idén tavasszal a Jaschik Álmos Képzőművészeti Szakközépiskola művésztanárai állítják ki munkáikat. Mi csak a helyet adjuk, ők döntik el, hogy mivel töltik meg.  Az év második felében aztán jönnek a tisztán helytörténeti kiállítások.  

-Nemrég rendhagyó  témáról, a Tibi csokoládéról rendeztek kiállítást. Hogy kötődik ez Ferencvároshoz?

-Egy ideig Ferencváros Budapest élelmiszeripari központja, „gyomra”  volt. A rendszerváltást követően azonban minden gyárat (szalámigyárat, szesziparit stb.) bezártak vagy átalakítottak. Az utolsó megmaradt nagyüzem a Vágóhíd utcában működő csokoládégyár (eredetileg Stühmer néven működött), amely 1943 óta ugyanazon a helyen üzemel és meg kell becsülnünk! A rendszerváltás után Budapest Csokoládégyárként dolgoztak tovább, olyan márkák köthetők hozzájuk, mint a legendás Kajla. Napjainkban márcsak a masszával dolgoznak, a kakaóbabot sajnos már nem hazánkban pörkölik. Húsz éve még belengte jellegzetes illata a Mester utcát…

-Hogyan fogadták látogatóik a tárlatot?

-A csokoládé  hálás téma, ezért is választottuk. Mindenki imádja-kerületünkben és azon túl is. Mint Gombóc Artúr. Tíz hét alatt több mint ezer látogató jött el, általában egy évben van 3 ezer látogatók. A kiállítást csokoládéöntéssel és csokiszökőkúttal egészítettük ki.

-Mit kell tudni filmvetítéseikről?

-Az embereknek nagy igényük van a retróra, a régi filmekre és dokumentumokra. Vetítettünk a háború után épült-újjáépült ferencvárosi hidakról (például a Petőfi-hídról, amely korábban Horthy Miklós-híd volt), vagy éppen a József Attila-lakótelepről.  
 

Jövő  héten például a Hattyúdal című József Attila-lakótelepen játszódó melodrámát mutatjuk be filmklubunkban. A lakótelep építésének idejében játszódó alkotás hangneme kicsit idealisztikus, magában hordozza a kommunista rendszer propagandájának ízét és megszépítve mutatja be a munkások életét. Hogy elfogultságát árnyaljuk, egy reális dokumentumfilmet is műsorra tűzünk az akkori munkások és munkásszállók életéről.

Papp Gábor Zsigmondot és Magyar retró című filmjét is szeretnénk meghívni. A filmvetítéseket általában beszélgetések követik, amelyeken mindenki elmondhatja gondolatait, emlékeit.

-Többször vendégül látták Szabó Istvánt.

-Szinte minden filmjében szerepel Ferencváros. Legutolsó alkotása, a Napfény íze egy Középső-Ferencvárosi ingatlanban játszódik, amelyet a film miatt újítottak fel és állítottak vissza eredeti állapotába. A likőrgyárként is működő ún. Sonnenschein-ház ma is látható:

Szabó István mellett számos olyan színészt is vendégül láttunk már, akik Ferencvárosban játszódó filmekben szerepeltek. Bodrogi Gyulától-Sztankai Istvánig, és persze itt voltak a régi Fradi focistái is.

-Következő  kiállításuk?

-Zala Sándor, neves képzűművész, a Kisképző volt igazgatójának retsospektív kiállítását február 7-én nyitjuk meg. Költészet napi pályázatunkat egész Budapestre szeretnénk kiterjeszteni. Helytörténeti sétáinkat, barangolásainkat is folytatni szeretnénk.  

„Nagy durranás” lesz őszre tervezett „retrópresszó kiállításunk” a ferencvárosi talponállók, füstös presszók és nívós vendéglátóhelyeink világáról. A 60-70-es években egy csomó presszó működött a kerületben, a Liliom utcától a Boráros térig. Étlapok, plakátok, fotók, eredeti presszó belsők, enteriőrök lesznek kiállítva. Ma már sajnos egyre kevesebb van belőlük, a szocializmus évtizedeiben azonban egyfajta illegális találkozóhelyként is működtek. 
 

RIP 

A Gyűjteményről bővebben: 
http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=953

 |   | Szólj hozzá!
2011.01.16. 11:15| Szerző: ivan1982

Mucsi Zoltán megjelenik a színpadon, lerogyik székére, tulajdonképpen beszélnie már nem is kellene. Megviselt, összegyűrt arca olyan, mint a szabadságharcot átélt ősöreg bakáké, rá van írva a történelem. Az elmúlt évtizedek, küzdelmek és visszacsúszások, végül a keserédes siker. Amelyet vért izzadva szült meg.

Háy János Nehéz című darabja látlelet, szocioriport a magyar vidékről és annak menekültjeiről. Azokról, akik maradtak és azokról, akik megpróbáltak elmenni. Háy János tudja miről beszél, szülőfaluja Vámosmikola. A hely. Többet nem kell mondani.

A darab első felében a lecsúszott, kiégett, múltján túllépni képtelen Gabi (Mucsi Zoltán) anyjával "beszélget". Mert az idős asszony, néne nem válaszol. Fia nemrég jött vissza a faluba, mert Pesten már nem tudott megélni. Tele van csalódással és szülei iránti szemrehányással. Tudják, Freud, ők tehetnek mindenről. Mi nem. Pedig mindenki.

Gabi csak beszél, beszél, panaszkodik és mesél a távoli, legendás Pestről. Ahol az emberek nagyobbak és tovább élnek. Ahol nincs jó levegő és idegesítő csend! A vidéki emberek különös, kiapadhatatlan beszédessége önti el a színpadot. Gabi hol humoros, hol fájdalmas eseményeket idéz fel pesti éveiből. Egyvalami azonban mindig előkerül: a kiűzetés, az Exodus. Először otthonról, majd Budapestről. Sehol, senkinek sem kellett. 

Mucsi Zoltán néhány ruhadarab levételével (végül atlétatrikóban), egyre görnyedtebb testtartásával és vonásaival, beszéde akadozottságával maszkmesterek nélkül is jól szemlélteti az alkoholista férfi folyamatos leépülését. Az halálra ítélt emberét, akinek bűne csupán kora és születési helye.

Már az anyjának sem kell. Az idős, sértett parasztasszonyt Lázár Kati alakítja. Fia csak beszél, de anyja nem kommentálja az elhangzottakat. Csak az arcával, mimikájával. Lázár Kati akkor játszik a legcsodálatosabban, amikor hallgat. Kiguvadó szemei, testtartása, grimaszai-az ősparasztot hozzák a színpadra. A kofát, a földtúrót, aki mindent tud(ni vél), de mégis rém buta. Hüledezik fiát hallgatva, némán vádolja és titkon szégyelli Gabit. Mintha ő nem lenne felelős a gyerek életéért. Érzelmi intelligenciája csak mínusz nullákban mérhető. 

Gabi meséi és nézőpontja után, a darab második részében Bérczes László rendező rekonstruálja az eseményeket. Tényleg úgy történt, ahogy Gabi látta? Kinek van igaza? Visszarepülünk a múltba és Gabi életének három meghatározó színhelyére.

Stációi: kocsma, munkahely, otthon. Végül mindenhonnan mennie kellett. Varga Anikó alakítja Gabi szeretethiányban szenvedő, elhanyagolt feleségét, aki urát húsz év után kiteszi otthonról. Neki több kell. Mai nő, céltudatos, emancipált, kegyetlen és számító bestia. És áldozat, egyben. Gabi és feleségének szakítása néhány mondatból áll, mégis minden benne van a mai házasságok kisszerűségéről.

Közben a darab zeneszerzőjének, Dresch Mihálynak álomszerű szaxofonszólóját halljuk.

A férfit nemcsak otthonról, munkahelyéről is kiteszik. Ilyés Róbert alakítja Gabi főnökét, a tanszékvezetőt, a feltörekvő senkit. Ilyés alakítása mai és mégis örök. Ahogy a seggfejség is. Az emberi részvétlenség, a kollégáikat-harcostársaikat egyéni boldogulásukért beáldozó és tönkretevő kisfőnökök mentalitása ugyanis időtlen. Nem változik. Csak a nagy arc, a gőg marad. Öltönyös, hátrafésült hajú emberek jönnek és mindent tönkretesznek.

Gabit végül még törzshelyén, az Izsáki Kocsmában is megalázzák. Sárkány Sanyika alakítja a presszó fiatal és agilis vezetőjét, a 80-as évek hősét. Lezser, kedves fiatalember, szimpatikus pióca, ameddig meg nem tudja, hogy Gabi elvesztette állását. Utána már nem lesz hitele nála, lenézi és lekezeli a férfit. Sárkány Sanyika a kocsmáros-hiéna archetípusát testesíti meg. Alakítása lenyűgöző, pedig alig szól.

Nehéz elfogulatlanul beszélni a Nehézről. Hosszú darab. Idő kell hozzá. Idő, ész és józanság. Mert szereplői nem a képzelet szülöttei, nem kitalált hősök. 

Egyszerű és ma is köztünk járó magyar emberek. Szenvedő kallódó, kelet-közép-európai lelkek. Proli Krisztusok, egy elfeledett országból. Olyanok, mint Ön vagy én. Ez a legrémisztőbb benne, hogy saját magunkat látjuk a színpadon.

Nehéz lesz, utána nem fognak aludni és vidéki házat venni, de meg kell nézni. Nehogy mi is a patak mélyén, betört fejjel végezzük.   

Kép forrása: www.7ora7.hu

 |   | Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása