Hívők és művészetkedvelők nap mint nap találkoznak ikonokkal és talán fel sem merül bennük: ha nem is a régi, nagy mesterek színvonalán, de ők is készíthetnének szent képecskéket. Sajátos hagyományőrző és -átadó bemutatót szervezett az FMK, amelynek keretében Héderfái Péter festőművész és ikonográfus magyarázta el: hogy lehet ikont készíteni.
Héderfái Péter Erdélyből származik, jó kedélyű és ízes, szép szavakat használó öregúr, aki mindmáig büszke gyökereire. Mikor az általa használt temperákról beszél, szinte szemlesütve teszi hozzá, hogy a „románt” használja. Van mentsége: mielőtt e drámai döntést meghozta, az összes kis-hazánkban kapható festéket végig próbálta. Nagyon silánynak, viszont drágának bizonyultak, nyugdíjából nem tudta kifizetni őket. Romániában egyfajta, még az orosz megszállás idejéből örökölt összetételű temperát gyártanak, de az kiváló minőségű. Héderfai Péter lánya, Jonela is festő. Megélni ő sem tud hivatásából, de ez nem szegi kedvét. Csodálatos, sokszor szürrealista jellegű és légiesen könnyed színeket felvonultató képeket fest. A Héderfái Péter ikonjaiból és Héderfái Jonela képeiből álló kiállítást megtekinthető a Ferencvárosi Művelődési Központban (I. emelet).
A bizánci gyökerű ikonfestészet évszázados hagyományokra tekint vissza, amelyeket Héderfái úr is tiszteletben tart. Az ikonok elsősorban az orthodox és a görögkeleti egyház körében népszerűek, szabályait külön könyvekben fektették le és kijelölték a templomokban a helyüket (lásd ikonosztázok). Az egyház szigorúan őrködik készítésük fölött, szakértőik rigolózusan odafigyelnek arra, hogyan és miről lehet ikont készíteni. Nem meglepő, hogy csak bibliai témák szerepelnek az „ajánlott” motívumok között. Héderfái úr tiszteletben tartja a szabályokat, amellett, hogy nem mindig bírta megállni, hogy csak szenteket mintázzon. „Senki sem tilthatja meg ezt nekem, hogy Mátyás királyt is megfessem! Legfeljebb nem veszi meg az egyház, de hát én csak egy kisnyugdíjas vagyok és meg kell élnem!”-mondja az öreg mester betyáros kacsintással körítve szavait. Dolgozott már milliárdos focistának (bearanyozta kastélyaikat) és kolostoroknak egyaránt, de vevőinek többsége a kisemberek köréből jön. „A legtöbb ikont egy vidéki művelődési házban adtam el, kiállításom idején éppen 100 forintos vásárt tartottak és az odasereglő egyszerű, szegény hívő asszonyok rengeteget vásároltak képeimből.” Hatezer forint egy átlag Héderfái-ikon (sok hívő táskájában magával hordozza őket).
A idős ikonfestő a TÜZÉP-ből hozza a gyalulatlan deszkákat, ezekre vési, aranyozza, majd festi ikonjait. Rafinált, ízig-vérig erdélyi ember, aki külön vegyítési módot dolgozott ki azért, hogy ikonjai réginek látszanak, egy-két repedéssel és levegőbuborékkal: „Nincs az a szakértő, aki meg tudná különböztetni őket a régi ikonoktól. Olyanok, mintha sok száz év alatt a szú evett volna belőlük!” A deszkákat először felforralt csontenyvvel keni be, amely nagyon büdös. Már megszokta, de azért konyhájába nem merészkedne be a lábassal.
Munkája során fontos szerepet kap a serlakk, a diópác, a denaturált szesz, nitrolakk és a hígító (bemutatója közben az összes folyadékot felsorakoztatja maga előtt, különböző talányos, maszatos üvegecskékben). Mindegyiknek megvan a maga sajátos illata, de csak a hígítótól lehet „beállni”. Jó néhányszor már a mester is emelkedett, erősen optimista hangulatba került használata során.
Megtudjuk, hogy nincs nagy különbség a különböző ikonok között, „nagyjából ugyanolyanok”, mivel nagyon merevek és monoton ábrázolást lehetővé tevők az egyház által lefektetett szabályok. Minden orthodox egyházzal rendelkező országnak megvan a saját ikonfestészeti egyeteme, sokszor kolostorokban oktatják a szakma fortélyait.
Hédárfái úr az ikonkészítés során kulcsfontosságú szerepet kapó aranylapocskákból is mutat. Finom, lehet leheletvékony arany lemezek, amelyek hamar ráragadnak az ember ujjára. Van belőlük olcsóbb, „gazdaságosabb”, de 24 karátos tiszta arany is. Ebből egy doboz félmillió forint.
Héderfái Péter előadása végén szemlélteti munkáját és elkezd mintázni egy ikont.
Kis lelkiismeret-furdalással hangjában, de elárulja: a régi mesterekhez hasonlóan ő is dolgozhatna évekig egy ikonon, de nem hozná be az árát. Neki pedig meg kell élnie valamiből.
Az enyvezéssel, szárítással és festéssel együtt néhány nap alatt el lehet készíteni az egyszerűbb, piacokra-vásárokra szánt ikonokat.
Szilágyi Iván Péter
