2011.01.19. 10:08| Szerző: ivan1982

"Meczner János megnézte a Centrál Színházban a Guppi című előadásunkat, majd bejött és megkérdezte, hogy lenne e kedvem a Krumplirózsában is játszani? A filmet még nagyon régen láttam és nagyon tetszett. Sokkal több helyszínen játszódott, mint a színdarab.

Egy pincérnőt játszom, aki reményei szerint eltölt egy éjszakát egy szakáccsal és ebből kialakul egy szerelem"-nyilatkozta a Köz-Zöldnek Györgyi Anna színművésznő a Krumplirózsa közelgő bemutatója kapcsán. A népszerű művész a Pinceszínház mellett a Pesti Magyarban és a Centrál Színházban is játszik. Húzós, munkás évkezdet jött össze neki, de nem bánja.

-A mai világban és az életkoruk miatti előítéletek között, mennyi esélyük van a középkorú embereknek, hogy egymásba szeressenek?

-Hát nagyon kevés... Negyven fölött az emberek nagyon bezárulnak és megvannak a saját megcsontosodott dolgaik. Csodák persze léteznek (kesernyés nevetés), de nem jellemzőek. Főként egy nőnek nehéz ebben a korban, az idősebb férfiak főleg a fiatalabb lányokat keresik. Mindezt még tetézi, ha a hölgynek kisgyerekei is vannak, akkor szinte lehetetlen párt találnia.

-Mennyi érintette meg a szerep?

-Nagyon, mert a magányról és a szorongásokról szól. Ezek a félelmek mindenkiben benne vannak, még azokban is, akik jól titkolják őket. Minden ember küzd a saját kis territóriumáért, de egyben fél a magánytól.

A bizalmat az első három legfontosabb dolog közé sorolnám, a házasságban, a szerelemben és a barátságban egyaránt. Azonban ha sokszor megégetjük magunkat, hamar el tud illanni és eleve előítéletekkel indulunk neki a kapcsolatoknak. A darabban is benne van, hogy mindenkinek vannak páncéljai. Ki így, ki úgy kompenzálja őket-pedig nem kéne! Miért nem tudunk helyesen, normálisan élni...?

-A darab főszereplője, Frankie a pincérnő, aki sok mindenben hasonlít Annához. A színpadon fel meri vállalni magát, félelmeit és vívódásait?

-Nincs bennem félelem. Akkor jó egy darab, ha személyes. A Krumplirózsa ma is aktuális. Lehet, hogy kicsit másként udvarolnak a férfiak és merészebbek, kihívóbbak a nők, de az alapvető érzelmi mozgások nem változtak.

Azt tapasztaltam, hogy felcserélődtek a szerepek. A nők túlságosan el vannak férfiasodva, ezért sokkal inkább a férfiakat kellene sajnálni (nevet)!

A darabban a férfi elég macsó, a nő pedig szúrós, de jó humora van. Érdekes párost alkotnak. Két zárkózott, szeretetre éhes embert.

A Krumplirózsa bemutatója február 11-én lesz.

További információ a Pinceszínház rendszeresen frissülő honlapján:

http://pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=240&Itemid=1

Címkék: színház  |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr472595180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása