2011.01.21. 21:08| Szerző: ivan1982

A Teátrumfotó Társaság szervezésében fotókiállítás nyílt a Pinceszínházban előadásaikból, illetve olyan ismert művészekről, akik a Pinceszínházban is színpadra lépnek. A hazai színházi fotózás elitjét felvonultató kiállítást a Pinceszínház részéről Gárdos Péter művészeti vezető, nemzetközi hírű rendező üdvözölte.

Imre Tamás fotográfus mutatta be és méltatta a kiállító művészeket, akiknek munkáját nehéznek tartja. Színházi előadásokon és próbákon fotózni nagy felkészültséget, türelmet és sok-sok tapasztalatot igényel. A profi fotósok és azon belül a színházzal foglalkozó szakemberek köre igen szűk.
 
A SZÍN-képek című tárlatra többek között a Varsói melódia, az Igazi, a Nap Panni, az Apacsok, a Mr. Pöpec, a Zendülők, a Pikáns történet, valamint más ismert és népszerű színdarabok emlékezetes pillanataiból válogattak.
 
Ha látták őket, azért, ha nem, kedvcsinálóként érdemes elmenni a Pinceszínház ingyenes fotókiállítására. Az alaposan és igényesen kidolgozott, sokszor pszichológiai mélységű felvételek népszerű színészeink eddig ismeretlen arcait mutatják be.
 
Külön aktualitást ad a tárlatnak, hogy a fotókon szereplő színdarabok egy része -például a Nap Panni- jelenleg is látható a Pincében.
 
Hagyományos és újszerű megközelítésű, fekete-fehér és színes fotókat egyaránt kiállítottak. Imre Tamás a teltházas bemutató megnyitóján elmondta, hogy a színházi fotózás során 4 művészeti terület találkozik és hat egymásra: a színészet, a koreográfia, a világosítás és a fotográfia.
 
Kiállítók: Berkovich Kata, Gebauer Hanga Klára, Huisz István, Mészáros Csaba, Patrus Sándor, Puskel Zsolt, Siklós Péter, Szécsényi Zsuzsa, Takács Zsolt, Zelkó Csilla.
 
 A Teátrumfotó Társaság 2009-ben Kárpáti Iván és Mészáros Csaba kezdeményezésére, Puskel Zsolt és Takács Zsolt bevonásával jött létre. Tagjaikat elsősorban a fotózás és a színház szeretete köti össze, közös céljuk, hogy minél több platformon mutatkozhassanak be, ezáltal is növelve az érdeklődést a kultúra, a színház és a tánc iránt. A Pinceszínházban 2011. január 21. és február 28. között mutatják be válogatott munkáikat.
 
Az előadásokon kívül is érdemes benézni a Török Pál utca 3-ba. A Pinceszínház ugyanis aktív és folyamatosan frissülő galériaként is működik, bemutatva és népszerűsítve a hazai fotográfia, festészet és képzőművészet fiatal tehetségeit és elismert tagjait:
 
 
Cikkünkhöz mellékelve Szécsényi Zsuzsanna Szutyok című képe látható.

 

 

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr992603785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása