Politika és szex-a Pincében

A Pinceszínház merész címadású évadkezdő produkciója (Better than Sex) kapcsán sokat gondolkoztam, vajon mi a közös a politika és egy pőre nemi aktus között? Rémisztő gondolat, párhuzam: életünk legszebb pillanatai és csúnya, rút, ijesztően buta politikusfejek egymás mellett. …de valami közös csak lehet bennünk és természetesen nem az Ovális (Orális) Irodára és az amcsi Mónikára gondolok, az már lerágott és szopott csont.

Aztán egy Bacardi Cola és két ropogós poén között megvilágosodtam: mindkettő során csak nyögünk (persze más indítékok miatt). Továbbá a politikát és a szexet az is összekapcsolja, hogy csak választottunk és annak bemutatkozása után jövünk rá, hogy mibe, kibe tévedtünk. Egy forró és félresikerült estével szemben azonban itt csak 4 év múlva lehet elmenni.

Zubornyák Zoltánnal a „Better than Sex” című darab producerével angol humorról, magyar közönségről és arról beszélgettünk: milyen egy kizárólag 18 éven felülieknek szóló darab? Mint minden emlékezetes és mély nyomokat hagyó aktust, a Better than Sexet sem lehet megismételni, itt nincs „Replay”. A pikáns és politikus agyfutamot Magyarországon csak 3 alkalommal játsszák-angol nyelven, zenével-tánccal-prózával és a Birodalom legtehetségesebb ifjú színészeinek bevetésével.

-Bevallom: megdöbbentett darabuk címe. Különösen magyar nemzettestvéreink híresen jó ágybéli teljesítményére tekintettel. Felvilágosítani, mégis, mi lehet jobb a szexnél…?

-Azt feltételezzük, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Például színházba járni is alkalmasint jobb, mint a szex. A „Better than Sex” hatalmi harcokról és játékokról szól, amelyeknek bizony a szex is része.

Mindenkit meg szeretnék nyugtatni: a történet Angliában játszódik, véletlenül sem nálunk! (Komoly arc, hivatalos tekintet.)

-Miről szól a darab?

-Londonban élő és tevékenykedő fiatal tehetségünk, Robert B Suda olyan elemeket kombinált, amely historikus, valósághű és vidám politikai karikatúrát eredményeztek. Szamárfület mutatunk a régmúltnak. Angliában lehet viccelődni történelmi nagyságokkal és nem sértődnek meg rajta-gondoljunk csak a Gyalog-Galoppra.

-Nem félnek, hogy a színdarab angol nyelve elriasztja a nézőket? Félelmetesen kicsi (nem alaptalanul) a nyelvi önbizalmunk.

-Korábban már játszottunk angol művet, az „Exit” című nemzetközi produkciót. Mindig teltházzal ment. Van egy rétege a közönségnek, amely művelt és nyelveket beszél. Az angol humor egy kicsit más, például amikor a La Pour L’art Társulat megkezdte működését, vicceik és poénjaik eleinte idegennek hatottak a Rádiókabaréhoz szokott füleknek. Aztán megszoktuk. Az angol humorban számunkra különlegesek és újszerűek a fordulatok, sok a szóvicc, amelyekkel a Better than Sexben is gyakorta találkozhatunk. Fiatal és meglepően sokoldalú (táncolnak, szavalnak, énekelnek) angol színészeink korabeli jelmezekben, de modern zenei betétek közepette fognak játszani. Főszereplőnk, Jakab skót király nagyon ellentmondásos és extrém figurája volt a brit történelemnek, aki angol királyként megosztotta a közvéleményt.

-Mennyire kell angolul tudni a darabhoz?

-Nem Shakespeare, mai nyelven és helyzetekre íródott. Mindössze hat szereplője van és nagyon jól követhető.

-Ki és hogy lelt rá a darabra?

-A szerző egy fiatal magyar rendező, Suda Balázs Róbert, akivel az FMK-ban már korábban is együtt dolgoztunk. Nagyon jól beágyazódott az angliai színházi életbe. A dalszövegeket Galambos Attila írta, aki a Madách Színház nagy slágereinek, premierjeinek angol slágereit fordítja le. Most viszont magyarról-angolra tett át egy szöveget. A „Better than Sexet” Angliában is bemutatják, off-Westend darabként, amely nagy dolog. Londonban egy kisebb, de igen színvonalas és látogatott színházban (Courtyard Színház) játsszák majd. Fiatal és rettentően tehetséges a társulat, akiket klasszikus castinggel, több jelentkezőből választottak ki. Az előadást angolul is meg fogjuk hirdetni, az angol és amerikai nagykövetségek és kereskedelmi kamarák ki vannak éhezve az anyanyelvi darabokra.

-Mikor látható a darab?

-Szeptember 17-18 és 19-én három alkalommal, érdemes rájuk időben jegyet venni. Azért azt elmondanám, hogy 18 éven felülieknek játsszuk, mivel a szex fontos szerepet kap benne.

Szeptember  21-én a „Pedig én jó anya voltam” című darabbal ünnepeljük a Magyar Dráma Napját. Továbbra is műsoron lesz Márai-darabjaink közül az „Igazi” és a „Kaland”, újdonságként pedig a szerző humoros arcát és tárcáit bemutató „Fizess nevetve!”.

Szilágyi Iván Péter

Részletek a Pinceszínház honlapján:

www.pinceszinhaz.hu

Szenvedéllyel teli táncot oktatnak

-Hogyan kerültek kapcsolatba a Bachata zenével?-kérdezem Krisztát és Szabolcsot, az FMK új tánctanfolyamának vezetőit: 

"6-7 évvel ezelőtt a bachatával a salsa hozott össze. Akkoriban szegényebb volt az internetes tartalom, kevés jó latin webrádió működött. Salsát keresve rátaláltam a Batanga-webrádióra. Ott a salsa csatornán kívül más zenei stílusok is választhatók voltak. Én belehallgattam mindegyikbe, így a cubanismo-, reggaeton-, merengue-csatonákba is. Ezek mellett volt még egy csatorna, a bachata. A bachata ritmusa úgy megtetszett, hogy azonnal a kedvencem lett."

-Mit oktatnak a Bachata-tanfolyamon, miből áll egy foglalkozás?

-A bachata zene nem annyira komplikált, mint pl a salsa többsége. Az ütemére könnyebb ráérezni. Az órák első első perceiben közösen táncolunk egy dalra, ami rávezetés a dal ritmusának felismerésére. Azután különböző lépéseket, forgásokat tanulunk, amivel az alaplépést változatossá tudjuk tenni.

A bachata az egyik legromantikusabb latin tánc. A mozdulatok tele vannak gyengédséggel, és erotikával. A hangsúly nem a kombinációkon van, hanem hogy mit tud kifejezni a férfi a tánc révén, és mennyire vevő rá a hölgy.

-Kiknek, mely korosztályoknak ajánlható e stílus és mennyi erőt, energiát igényel?

-A bachata tánc nem igényel speciális képességeket, nem kell közben ugrálni, spárgázni. Lépegetésből áll az alapja, erre épülnek a párban végzet mozdulatok. Ugyan a táncóra fárasztó, hiszen átmozgatja az izmokat, még sem igényel erőt.

A mozgásokra nem a dinamizmus jellemző, hanem a szenvedély. A bachata igazán a párok tánca. Kor szerint inkább a felnőttek tánca, azoké, akik már tudják, hogy mi a szerelem, a szenvedély, és esetleg érzik is ezt a párjuk iránt. Mivel a tánc viszonylag egyszerű így alap szintű elsajátításához elég 5-7 óra.

-Milyen pluszt ad a képzés, miért pont Önöknél érdemes táncot tanulni?

-Ez a tánc egy rövid tanfolyam keretén belül tanulható. Néhány hetes elfoglaltságot jelent azoknak, akik a hétköznapi életüket egy romantikus latin tánccal kissé változatosabbá tennék.

A mi tanfolyamaink nem csak salsa alapokkal rendelkezőknek indulnak. Bárki részt vehet rajta, aki kedvet érez hozzá.  A táncórák tananyagát úgy építettük fel, hogy azok egymásra épüljenek, ez pedig nagyon megkönnyíti a tanulást azoknak is, akik semmiféle táncos előképzettséggel nem rendelkeznek.

-Csak párok jöjjenek vagy szinglik is bekapcsolódhatnak?

-Ez a tánc alapvetően páros tánc. A mozdulatok néha meglehetősen intimek, amit egy kevésbé szimpatikus idegennel nem szívesen teszünk meg. Ezért legjobb a bachata tanfolyamra alkalmas párral menni.

Szoktak egyébként szólóban is jelentkezni a tanfolyamra. Ha szerencsénk van, akkor azonos számban érkeznek szóló hölgyek és urak. A www.bachataTanfolyam.weebly.com oldalon létrehoztunk nem rég egy fórumot, hogy aki a tanfolyam előtt szeretne a lehetséges párjával kapcsolatba kerülni, az megtehesse. Így az élelmesebb szinglik még a tanfolyam előtt rátalálhatnak táncpartnerükre.

-Hogyan kerültek kapcsolatba az FMK-val?

-Az FMK egy ismert helyszín a kerületi lakosok számára, így bennem is elsőként merült fel, mint lehetséges helyszín. Az FMK baletterme igazán alkalmas helyszín egy hangulatos táncórához.

Szilágyi Iván Péter 

Az István, a király című rockoperát először 1983. augusztusában mutatták be Budapesten, a városligeti szánkózódombon. Történelmi pillanat volt, két nagyszerű szerző (Bródy János és Szörényi Levente) és egy földbe döngölt, de ébredező nemzet ünnepe. Néma tiltakozás, hangtalan sikoly a kommunista diktatúra ellen. Emberek ezrei ültek a füvön -köztük számos kommunista spicli-, szabadságvágyó magyarok újraélték őseik történetét, a keresztény István és a pogány Koppány küzdelmét. Egy erős Magyarország születését... Hogy aztán ne tanuljanak a múltból és egy erőtlen, csapnivaló rendszerváltással kenjék el a dolgokat. 

Koppány és István-mindketten hittek, mindketten szabad Magyarországot akartak. A maguk módján. A visszaemlékezők szerint az ősbemutató a rendszerváltás egyik legszebb pillanata volt. Tiszta, érintetlen, bátor és felszabadító.

Azóta elvben eljött a szabadság, szabadon utazhatunk, éhezhetünk és hallgathatunk, de István király országépítő története, csodás és tragikus győzelme mindmáig aktuális. A rockopera minden időben és kornak mást üzen: mást mond Sevillának, Csíksomlyónak és a Nemzeti Színház nézőinek. Mást és mégis ugyanazt: magyarnak lenni nehéz, de gyönyörű küldetés. Nehéz túlélni, de talán nem is érdemes...

Legutóbb a Ferencvárosi Fesztivál keretében, a Társulat előadásában láthattuk a pogány és hívő magyarság örök küzdelmének himnuszát. Szikora János rendező gyönyörű, élvezhető hosszúságú és nemzeti rockoperánk hagyományaihoz méltó darabot alkotott, amelynek fő és mellékszereplői egyaránt óriásit játszottak. 

"Te kit választanál?"-hangzott fel a darab első slágere, amely így, választások után különös, abszurd hangulatot teremt. A közönség nem tudott mit kezdeni a nótával, csüggedten ültek, belefáradva a politikába. Szívükhöz legközelebb István király feleségénék, Gizellának "Jaj de unom a politikát..." című dala áll. A kielégítetlen, pajzán királyné arról panaszkodik, hogy férje miért csak a közügyekkel van elfoglalva, ahelyett, hogy őt kényeztetné és csinálna végre egy királyfit! A Gizellát alakító Simán Boglárka bájosan, imádnivalóan csacsog, panaszkodik. Sokunknak kedve lenne megvigasztalni, de egy István királyt mégse illik megcsalni.

Feke Pál játszotta Istvánt, a fiatal és töprengő királyt. Pali kemény, határozott király szeretett volna lenni, ehelyett "csak" magát adta.

Egy finom, kulturált és agilis fiatalembert, akiben viaskodik a magyar virtus és a jólneveltség, mérsékelt igazodási vágy.

Feke Pál a semmiből, az ismeretlenségből lett sztárrá, hírességgé és még keresi helyét. Hitelesen és őszintén hozza a bizonytalan nagyságot, az ifjú uralkodót. Koppány szerepében Vadkerti Imre óriásit alakított, őserővel és dühvel harcolva az új világ ellen. Vadkerti a bukásra ítélt hős szerethető, makacs és menthetetlen figuráját félelmetes hitelességgel keltette életre. Mikor színpadra lépett, rémisztő, tiszteletteljes csend lett. Koppány figurája ma is aktuális, a magyar jellem és karakter szerves része. A pogány, régi világhoz és ősi joghoz igazodó vezér bátran megy a halálba, Vadkerti Imre egy új és örök hőst keltett életre. A mi Koppányunkat, akinek még csak keresztény hittérítőkkel kellett megküzdenie. Ruszki katonák, áruló kommunisták, kőszívű pénzemberek és hazug politikusok helyett. Mindet megúszó Biszku elvtársak helyett.

Szikora rendezése tele van rejtett, de rém izgató szexualitással. Fülledt és falloszrengető erotika lengi be. Meztelenkedés nélkül is. Koppány feleségei, asszonyai (Molnár Ágnes, Töreki Andrea és Papp Annamária) még Demi More prosti-alakításait is simán lekörözik. Csábító mosolyú és mozgású magyar lányok lepik el a színpadot, lengén öltözött bátor szajhák, akik csatába mentek szeretőjükkel. És ha kell, vele haltak. Háltak és haltak. Ilyenek ezek a magyar asszonyok-gyönyörűek és vadak. Az előadás vége kesernyés, a Kristóf István által alakított krónikás megtörten számol be Koppány bukásáról. 

Elbukott egy újabb bátor magyar ember. István (Feke Pál) szomorúan, rezignáltan lép a színpadra. Anyja, a céltudatos Sarolt (Éder Enikő) hamar lelket önt belé és ráébreszti, hogy nehéz időkben férfi kell a gátra. Mindezt sajátosan értelmezve felnégyeltetik a a halott Koppányt. István összeomlik, de engedelmeskeik a bosszúra szomjas keresztény hódítók akaratának. Győzött, de igaz magyarokat, harcostársakat vesztett. Jobb magyarokat, mint életben maradt társai... 

Az előadás végén felhangzik a Himnusz, felállva éneklünk. Elegáns idős párok, ötvenes hölgyek és 20 éves, Nagymagyarország-pólós lányok együtt dalolnak. Először kicsit bátortalanul, majd egyre büszkébben. Hamar megjön magyar hangunk. 

Még sok ilyen előadást kívánunk magunknak, a magyar fiatalság oktatásánák szerves részéve kellene tenni ezt a minden értelemben történelmi darabot.  

Tisztelt Tulajdonostársak!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a mai napon reggel a földszinten a lépcső alatt egy hajléktalant találtak. Többszöri felszólításra sem ébredt fel, így a rendőrséget kellett kihívni. Sajnos a rendőrség nem jött ki idő és emberhiányra hivatkozva, majd 2 óra elteltével távozott a hajléktalan.

Ezúton ismételten kérjük a lakókat, hogy az épületbe ne engedjenek be ismeretlen személyeket, győződjenek meg arról, hogy becsukódott e Önök után az ajtó. Amennyiben pakolnak és kitámasztják a bejárati ajtót, gondoskodjanak annak kitámasztás alatti időtartamkor az őrzéséről.

Együttműködésüket saját biztonságuk érdekében köszönjük.

(Figyelmeztetés egy ferencvárosi újépítésű ház faliújságjáról)

Emberünk tök részeg volt és nem nagyon akaródzott neki elmenni. A rendőrök meg nem jöttek ki, vették a jelzést, de a szó szoros értelmében is büdös volt nekik a munka. A csöves oly mértékig volt ittas vagy jó színész, hogy még felemelni, kitámogatni sem lehetett. Kérdés, hogy ki engedte be, milyen lakó az, aki nyáron egy csövest beenged a házba? Mégis mire számít, mit akarhat az a szerencsétlen?

Télen, rekkenő fagyban még érthető ez a fajta emberbaráti szeretet, bár akkor sem lépcsőházakban kellene hálniuk. Elhelyezésükre ott vannak, lennének a hajléktalanszállók, a Demszky-féle városvezetés nagy büszkeségei... Tudják, ahonnan menekülnek a fedélnélküliek, nehogy társaik kirabolják őket.

Nem elég jót akarni és szociálisan érzékenynek lenni, rend és fegyelem nélkül puszta pénzkidobás melegedőket építeni. Hacsak nem azért húzták fel eme illusztris és teljesen hasznavehetetlen intézményeket, hogy villogó vakuk kíséretében átadhassák őket. Mármint a sajtónak, nem a csöveseknek.

Józsefvárosba menni élmény. Volt. Ma is be-befordulok a Nap utcába, de hiányzik a régi para. Az a kellemesen bizsergető veszélyérzet, a settenkedő, de jóleső félelem. Amikor megtalál egy helyi vagány, vagy sértett polgárember. A kedélyes picsába-küldések. Itt még lehetett utcán bunyózni, ordítva kergetőzni, majd együtt lerészegedni, és szidni a rendszert. Mindig az aktuálisat. Mára eltűntek a „rossz arcok” és róluk a világégés közeli állapot. Mindig elégedetlenek voltak, de ez az örök morgás, permanens dohogás éltette őket.

Vannak viszont jó házak. Nagyok és újak, Corvin Sétány épül. Hű de jó nekünk...

A megmaradt helyiekkel egyetemben ellenségesen szemlélem a seperc alatt felhúzott hipermodern palotákat. Nagyképűen pöffeszkednek és ágaskodnak, üveg és márvány falloszok a város közepén. Nem látok fel tetejükig és nemcsak azért, mert a szemészem nyugdíjba ment. Legfelső szintjük, a tetőterasz már az eget súrolja, nem nagyzási vágyból, mint a középkor katedrálisai, hanem azért, mert ott lehet a legmagasabb négyzetméter árat kérni. Talán már Isten is ilyenben lakik, lakóparkban. Munkaidő után a házi szancsiban izzadva Szt. Péterrel. Szegény embernek mindenesetre e luxus ketrecekben nincs helye. Nem is éreznék jól, otthon magukat bennük. Meg hol porolnának? Ahogy a zsuga-sámli sem illene a képbe. 

A Nap utcából és az egész kerületből észrevétlenül kiszökött Józsefváros szelleme. A Nyócker régi szép lepukkant házait -ahol ősszel disznót vágtak és ad hoc tábortüzek mellett nótáztak a helyiek- új "amerikai házak” foglalták el. A sokat látott utcán öltönyös, nyakkendős ficsúr jön szembe-se jobbra, se balra nem néz. Elvből. Nehogy valami csúnyát, régit, romosat lásson. Számára a világ az irodából, rossz kávéjából és jó titkárnőjéből, a garázsból és a falteniszből áll. Meg a korai szívinfarktusból, amire már most életbiztosítást kötött. Korábban ilyen szerzet a lábát sem merte betenni Józsefvárosba, jobb is volt a levegő. 

Na mindegy. Megyek tovább, keresem a régi hangulatot, de sehol egy lepusztult, sokat látott arc. A helyi polgárságnak csak egyetlen illusztris képviselőjével találkozom, mérlegképtelen –beszakadna alatta- túlsúlyos bácsi álldogál a cukrászda előtt. Bűntudatosan pislantgat befelé, kaján mosollyal játszik el a gondolattal, hogy jól bezabál. Végül is az asszony nem látja, inni pedig még korán van. Annyira ő sem edzett, hogy fél 10-kor csapja be az első felest. A fater persze nem az új, neonos és csicsás "ételbárba" megy, hanem a régi, szürke kis cukiba. Ott még megismerik, ráköszönnek, dupla tejszínt kap a feketére. Erzsike már rokon, több mint egy pultos. Néha, munkaidő után megisznak egy demizson bort, amit még vidékről kapott emberünk.

Ledózerolt házak és halálraítélt otthonok mellett visz utam. A fejlődés nekik egyenlő egy röviden, de sunyin pukkanó fejlövéssel. Csak egy kicsiny házikó tartja magát, kellőképpen romos, tehát szerethető. Emberi életnek első látásra nincs nyoma. Aztán kiszúrom, hogy erkélye tele van szebbnél-szebb virágokkal. Élet a romokon. Konok emberek, tősgyökeres józsefvárosiak laknak a házban. Tudják, hogy bármikor rájuk dőlhet, de nem izgatja őket. Meg egyébként is: ezzel ijesztgették őket húsz éve is, a kégli helyett azonban csak a rendszer rogyott össze. Józsefváros maradt, az örök. Még egy atomcsapást is túlélne. 

Csakazértsem mennek el, mindig is itt laktak, itt is fognak megdögleni. 

A régi kisboltok és szakik többsége már eltűnt. Kihaltak, mint egy belvárosi Dodo. Finoman kipaterolták őket, túl cikik voltak az épülő világvároshoz. Csak az öreg cipész és bútorkészítő tartja magát. A kárpitos lelkesen matat szerethetően maszatos kirakata mögött. Letojja az új világot.

Alig múltak ki a választások, politikus-plakátot mégsem látni. Csak egy esőcsatornára száradt szabózoltán mosolyog rám. Rémisztő látvány. Béla, mármint a Csécsei, sehol. Eltűnt, mintha nem is lett volna. Pedig volt, és kellett. Igazi józsefvárosi arc volt, hatalmas bajszos ember, akit betöltött a plebejus életöröm. Sokat császkált a kerületben, behívták egy-egy pohár borra. Még moziba is idejárt, a Corvinba.

Az új polgármester képe zavarba ejt. Fiatal, elegáns, fideszes forma. Szimpatikus, de még akklimatizálódnia kell. Máté, ez nem a City, ide nem kisrogánok kellenek, hanem ember a talpán! Túlságosan hibátlan, kell még egy kis toka, has, borosta oda. 

Ezeken az utcákon régen gyönyörű, békebeli polgári házak álltak. A helyükbe épített új kolosszusok a nyomukba sem érnek, hiába a recepció és az átrium. Élet kell egy házba és nem luxus. Körfolyosó, gang és nem uszoda. Ki a fene akar úszni Józsefvárosban? Jó hogy csillagvizsgálót vagy bunje jumpingot nem építenek. Meg szolit, a kocsmák tövébe.

Ferencváros is megújult, de ott legalább megőrizték a házak eredeti arculatát.

Mi lesz veled Józsefváros? 

A Molnár Ferenc Szakiskola előtt szoborba öntötték a Pál Utcai fiúkat, felettük kicsiny tábla, idézettel. A regény azon része, amikor Pásztorék einstandot csináltak. Nemecsek tudta, hogy közelednek: "Gyönnek, gyönnek!"-kiabálták rémüldözve társai. Ernő azonban maradt, rendületlenül játszott tovább.

Nem szart be, nem menekült vagy költözött el.

Sok Ernő kéne, ma is.  

Pár hónap múlva ez a híradás márcsak történelem lesz. Új és hipermodern Fradi-pálya épül, pedig mi szerettük ezt a kicsi, régi, düledező csarnokot is.

Az idei Ferencvárosi Fesztivál nemcsak azért különös, mert egy sportpályára... A Sportpályára szervezték. A FEFE koncertjeivel zenés búcsút vettünk a régi Fradi-pályától, amelyet 1899-ben dolgos pesti emberek építettek fel. Nemcsak megszerezték a teltek, ők csinálták a földmunkákat, cölöpökből és deszkákból a tribünt.

Mosdó gyanánt egyetlen zuhanyrózsa állt ki a földből, öltözőként pedig egy kiszanált lóvasutat szerváltak be. Néhány kerületét és csapatát szerető ember a semmiből (sport)történelmet csinált. Csak úgy, mert szerették a focit, és mert tudták: nekünk magyaroknak mindenünk a semmi. Szupercsapatot és híres, népszerű stadiont építettek, pedig csak egy maroknyian voltak, befértek egy kisebb terembe. Springer elnök legendát teremtett. Kérdés, hogy az új pályán (méltó) helye lesz e szobrának? Vagy inkább egy reklámot, molinót aggatnak helyébe?

A múzeumok éjszakáján a Ghymes adott koncertet a pályán. A csillogó zöld gyepen focisták helyett kis színpad áll. Becsülendő, hogy méreteiben nem akarja túlnőni a legendás stadiont, amely körülveszi, szinte átöleli a közönséget. Ez a tér szent, mintha templomban lennénk. Sok nemzedéknyi szurkolás, életkedv, éljenzés és közös bú vegyül a levegőben. 

A koncert kezdete, negyed kilenc felé tanácstalan, töprengő emberekkel találkozom a pálya előtt. Idősek és fiatalok, értelmiségiek és sokat látott, borostás papák néznek egymásra, hogy akkor most mit kéne csinálni? Mert, ha meccs van, az oké. Akkor tudják a járást, meg a módit: szurkolunk, sörözünk, bekiabálunk, magyarázunk az unokának-hadd tanuljon a gyerek. De mi tegyen az emberfia, ha pop-koncertre megy a Fradi-stadionba. Itt nem lehet csak úgy ülni és hallgatni. Indulatok, kiabálás, öröm és düh nélkül üres, funkciótlan a sport temploma.

Aztán a Ghymes megold mindent. Felvidéki magyarjaink lazán jönnek ki az öltözőből, felpattanak a színpadra, integetnek, majd... Megszeppent csend, de csak egy pillanatra: "Itt még sosem játszottunk." Mindenki átérzi, hogy a magunk pesti, ferencvárosi módján ma és itt történelmet írunk.

A Ghymes nem komolykodja túl a dolgot, hamar a húrok közé csapnak. Magyar népdalok, vidám délszaki slágerek és Szent Iván-éji nóták csendülnek fel. Még egy gyógyító táltos melódiát, zenés meditációt is hallhatunk. Utána tényleg jobb lesz, hirtelen megtisztul a légkör és elfeledett, magányos istenek, szellemek jönnek fel-egy dal erejéig. Szomjazó lelkeket keresnek, tüzet és táncot, mi pedig megnyugtatjuk őket: "Ha nem is szólunk, látszik, de szükség van rátok." 

A Ghymes egy olyan világba repít, ahol még nem volt ciki hinni, révedni, Istent keresni, ahol a mindennapi élet és a spiritualitás természetes módon megfért egymással. Ahol a legények még megadták a leányoknak a tiszteletet. Ahol Szent Iván-éjjelén még lányokat avattak, tüzet ugrottak.

A 30 ezres pálya csak egy kicsiny részét foglalja el a nézőtér. Barátságosan néz le ránk az eredményjelző, kacsintanak a pálya sarkain álló hatalmas reflektorok. Nem vagyunk egyedül, velünk van az ősök szelleme. Sok tízezer Fradi-drukker, akik anno szintén itt, ezeken a székeken üldögéltek. 

A kicsiny bili-alakú műanyag székeket (inkább szocreál csészealjak) hamar meg lehet ám szokni. Itt nincs légkondi, süppedős fotel, zümmögő reklám, van viszont tiszta ég, természetes szellőzés és csupasz, puritán színpad. A Ghymes koncertjén nem a külcsín, hanem a belbecs számít. Technikai effektek nélkül is hamar belakják a stadiont, lenyűgözik nézőiket. Megigézve bámuljuk ezeket az egyszerű srácokat.

Hamar eltelik a másfél óra, de az emberek nem akarnak felállni. Ennyi zenés ima, táltos varázslat után csodát várnak.

Pedig a csoda maga a Fradi, ez az öreg, lestrapált stadion, amely morózus és mégis nemes-mint a kortalan és Borsodit szorongató papák. Régi meccsek, régi tribünjeiről.

Ferencváros fáradt, a vb kiszívta a lakosokból az erőt. Főként az asszonyokból: nehéz úgy aludni, létezni, szappanoperát nézni, hogy közben a fater üvölteti a meccset és a vuvuzelát. Bosszúból, revansként szombat délelőtt férjuram vásárol be, a Spar tele van tanácstalan, fejüket vakargató családfenntartókkal. Nem találják helyüket és a bevásárlólistát. Ellenségesen méregetik a zöldségespultot. Rabszolgasors, sör, hassal. 

Cserébe viszont annyi sört vehetnek és vedelhetnek, amennyi jólesik. A Fekete Démon kárára előretört a Borsodi Bivaly. Ritka hülye név. Mi köze ennek a haszonállatnak a sörhöz, még elkészíteni, kisütni sem lehet vele. Ennek ellenére csak úgy bőgnek a bevásárlókocsik. 

Élemedett korú, megviselt férjember vásárol előttem. Beleőszült a házasságba. Lecsóra készül, dobozolt sertészsír és lecsó-pakk. Előre összekészített hagyma, paprika, és egyéb gyökerek. Meg persze alkohol, mert meccset nézni sörrel az igazi. Sör és lecsó, a délutáni szieszta alatt kellemesen elnyom, de a gólra azért fel lehet ébredni tőle.

A Mester utcában újra megjelentek a Jehovák. Közel a Megváltás, márcsak 3 nap. Korábban két nyugdíjas masírozott és ijesztgette kiadványaival a lakosságot. Az egyikük kidőlhetett, helyébe új hús érkezett, fiatal, militáns Barbie-kinézetű hittérítő. Rózsazsín pántos, kivágott ruhácskában prédikál Krisztusról. Nyílván egy Ken fazonú Jézusról álmodik.

A tősgyökeres ferencvárosiak gyakorlottan küldik el őket, a cigányok néha meg is kergetik a párost:

-Ismeri a Bibliát?

-Nem érdekel, hagyjon békén!-villámló szemek.

-Csak egy szóra, álljon már meg!

-Nem méssz...!-ez általában hatni szokott, főként lábdobbantással.

Kedélyesen inog az Őrtorony, de legalább a házak stabilak.

A Mester utca maga egy bolt. Végigmész rajta és kész a bevásárlás. Az idény jellegű virágoktól kezdve a csillagszóróig minden kapható. Zsiguli nagyker. Karácsony előtt, a szeretet ünnepének jegyében egy kisbusznyi közterületfenntartó szarrá vert egy csillagszóró árust. Illegális kereskedelmi tevékenység. Nyolcan egy ellen, tülekedés, fejbeverés. A többség a kisebbség ellen.

A szomszéd szupermarketből hívhatták ki őket, ott is árultak csillagszórót. Kapitalizmus live.

A kéregető probléma itt is jelen van. A 6-os megállójában lepusztult arcú, sírontúli hangú fazon talál meg, aprót kér. Állítólag ebédre.

-Sajnos nincs apróm, majd legközelebb.

-Nem baj, egy 500-as is jó lesz.

Miután lekoptatom "Jó egészséget!" kíván. El tudom képzelni a kórházat és az osztályt, ahová küldene. Miért kell megköszönni a semmit?

Mindegy, megy a vébé, rotyog a lecsó, és ha mázlink van, még egy megváltásra is benevezhetünk.   

Fazekas Misi bácsi 1804-ben megalkotta a lázadó tökmag, a proto-kuruc figuráját. Ludas Mátyás nem gyújtogatott, kukákkkal sem dobálózott, kifejezetten szimpatikusan osztotta az igazságot. Fazekas Mihály eredeti magyar regéjéről később kiderült, hogy néhány ezer éve már elkészült akkád verzióban, de ez nem von le értékéből. Matyi mindenkié.

L. Mátyás -elvégre bűnözőnek számított, mégha szimpi is- történetét azóta számtalanszor feldolgozták, megfilmesítették és átírták. Dargay Attila feledhetetlen rajzfilmsorozatot készített belőle. Kissrácként mindig ott csücsültem a tévé előtt, megbabonázva, tizenkettedszerre is végignézve a Magyar Terminátort. Gyűlölt matek, kémia tanárnőmet képzeltem Döbrögi helyébe. Ingyenes és következmények nélküli népítélet tanuja lehettem. Jó esett végignézni: tárgyalás, levezetés, megkönnyebbülés. Ludas Matyi mindannyiunk helyett odacsapott. Mint Piedone. 

Nemrég az Index azon csodálkozott, miért olyan népszerű még mindig Bud Spencer? Hülye kérdés. Azért, amiért Ludas Matyi sem tud lejárni. Szeretünk "matyizni", mivel lelkünk mélyén mind kultur-kurucok vagyunk, lázadó, nagyhangú vadkeleti népek. Csak már nem merünk odacsapni. Spencer bácsi helyettünk is üt, de nem öl! Szeretjük az igazságosztókat. 

Főként, ha helyettünk végzik el a piszkos munkát. 

Szombat este fél 9-től a Fradi-stadionban a Ghymes Álombálom című Ludas Matyi feldolgozását láthatjuk. Daloló, ugrándozó Matyival, Döbrögivel, World Music hyperparasztokkal. Nem lesz unalmas. Nem lesz idejétmúlt.

Mindezt a Fradi-pályán, ahol harsogó érces torkokból oly sokszor ömlött, csorgott ki az igazság.

Ha Bobby, Mila Jovovich és Jézus Krisztus után végre Ludas Matyi is feltámadna, lenne dolga bőven. Hamar betelne határidőnaptára, tele lenne előjegyzéssel. Első útja a millitary shopba vezetne, ennyi szeméthez, korrupt gazemberhez már nem lenne elég egy vékonyka vessző.

Döbrögik ma is vannak. Több, mint elég. Matyi lenne a mi Megtorlónk, kigyúrva, viperával (made in Hungary), hímzett kulaccsal. Végigverné az egész parlamentet, aztán irány a BKV, és így tovább. Szilágyiné Szalai Eleónórát addig kergetné, míg az teljesen lefogyna. Kész topmodell lenne belőle, deres szépség. 

Sokan ordítanának, hogy elnyomja röfögésüket, visításukat, igazságosztás közben Ramssteint, PICSA-t és persze Tankcsapdát hallgatna: www.youtube.com/watch

Munkája végeztével, jót nevetne és menne enni egy magyaros cheeseburgert.  

Talán a Fradi-pályát is útbaejtené, meglegeltetni állatkáit és végignézni, hogy látják őt máma?   

Matyi for President! Sólymai nincsenek, de a ludak is megteszik. Fehérek között legalább ők még európaiak.