2011.07.07. 13:28| Szerző: ivan1982

A pampuska nevet ezentúl nemcsak a "tótok" nemzeti étele (szalagos fánk konyhatájéki maradékból), hanem egy ferencvárosi kisvendéglő is viseli. Méghozzá büszkén.

Hegyi András 10 évig pincérkedéssel, majd a Madarakkal foglalkozott. Napjainkban azonban márcsak sütve-főve kínálja őket. Zenekari asszisztensből vendéglátós lett, retró lángossütője a Haller utca enyhén fokhagyma és olajillatú meeting pointjává vált: "Lemegyek enni a Bandihoz!"-szólt szállt az ige, szemben a Gáttal. Mármint a Gát utcával, amely az amerikai Yellowstone Nemzeti Park magyar megfelelője.

Bandi nemrég nagy fába vágta fejszéjét, kisvendéglőt nyitott a Ferencvárosi Művelődési Központban. Több mint 50 étellel, magyaros ízekkel, csapolt Sopronival. A melegebb hónapokban kitelepülnek a művház mögötti árnyas és felújított teraszra, amely egy jól karbantartott parkra és benne modern lakókocsikra néz. Ebédidőben egy kisebb szakasznyi német és angol táborozó, F1-turista fogad.

Andrástól megtudom, hogy elsősorban a helyieknek szeretne főzni, hagyományos magyar ételeket. Tudják, olyan "perkelteket" és leveseket, amelyekben még van anyag. Megáll bennük a kanál és utánuk szundítani illik egy kicsit. Enni ugyanis nem elég, burkolni kell. Teli szájjal, orron és bőrön keresztül véve a levegőt.

Ettek már vadast töltött káposztával? A Pampuskában még szalon-tüdőzni is lehet, káros mellékhatások nélkül.

Gulyás, hús- és bakonyi betyárleves-mindből emberes adag. Jól megrakják a tányért. András szomorúan jegyzi meg, hogy a bableves ma már nem divat. Egy időben reneszánszát élte, aztán hirtelen elfordultak tőle az emberek. Nem tudni, miért. Álljunk fel a gép elöl egy percre az igazi fűszeres, gőzölgő és garantáltan gyomorkímélő magyar babgulyás emlékére!

A sokat látott vendéglős gondolt a "vegákra" is, görög és cézársalátával bombázza a kegyelemért kérő(dző) népet. Van menü is, 850-ért levesből és 3 féle főételből lehet választani: "Menüt két hétre előre tervezünk"-jelenti ki optimistán Hegyi András, aki visszajáró kuncsaktokra számít. Azokban van a haszon.  Léteznek persze olyan zabkapitalisták is, akik csak akkor ugranak le, ha valami népszerű, kiadós étel van a menün. Galádul szemezgetnek. Itt azt is lehet. 

Végül szót kell ejteni a mákos gubáról is, megrészegítő és ezért szigorúan nem EU-konform ételünket meggyel és rum aromával vadítják a Pampuskában. 

Szomorú tény, de igazi szlovák pampuska a Pampuska kisvendéglőben nem kapható. Ha Jan Slotával van randink, ne ide hívjuk, vagy kössük be a szemét. Az sose árt és így humánusabb.  

A kisvendéglőt egyébként hárman viszik, majdnem családi vállalkozás, fehér köpenyes jóarcú emberek tányérokkal és számlákkal rohangálnak ki-be. Miközben a parkban csendesen gubbasztanak a lakókocsik. 

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr643047150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása