2011.07.03. 09:07| Szerző: ivan1982

Ritkán lehet egy helyen egy időben annyi nővért látni, mint szombat délelőtt a Ráday u. 36. előtt. Fekete-fehér uniformisba öltözött apácák és meghatottságtól szipogó volt tanítványaik fogadnak a Mária Intézet emléktáblájánál. Igen jó kapcsolataik lehetnek Fent, isteni időben ünneplünk. Se eső, se hőguta. 

Mindegyik idős hölgy komoly, büszke és elegáns-titokban azonban kislányosan, egymás fülébe súgva pletykálnak és anekdotázgatnak. Régi barátok, tanárok és tanítványok köszöntik egymást. Magyarok, németek, olaszok, csehek. Lechner M. Franciska 140 éve alapította meg a Mária Intézetet, amely a jeles évfordulóra a külső érdeklődők számára is megnyitotta kapuit.

Betekintést nyerhettünk a nővérek mindennapi életébe, rendházuk világába. Egyszerűen berendezett szobákba, tantermekbe, fényűzés nélküli kápolnájukba és szépen rendben tartott pihenő udvarukba, ahol munka után elüldögélhetnek egy kicsit:

Bácskai János Ferencváros polgármestere megkoszorúzta az Intézet falán lévő emléktáblát és további támogatásáról biztosította a tanító rend nővéreit: "Elődeinkhez hasonlóan, erőnkhöz mérten minden segítséget megadunk Önöknek és figyelemmel kísérjük sorsukat. A Viola utca 32-be való költözés mérföldkő volt a nővérek életében. Először még adódtak problémák, de aztán sikerült rendezni a környéket.

Ezúton is köszönöm áldozatos munkájukat!"

A megemlékezésen részt vett Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, valamint a IX. kerület katolikus templomainak volt és jelenlegi vezetőinek egy része: Szeidel Péter, Müller György és Parádi Gyula atyák.

A volt növendékek nevében a Németországból érkezett Krisztina nővér emlékezett vissza: "Sok küzdelem és nehézség árán kiterjesztették a kongregáció szellemiségét magyar hazánkra is. Az első nővérek még egy szót sem tudtak magyarul és Bécsből érkeztek. Franciska anya szellemében tevékenykedtek, komoly szerzetesi életet élve."

A koszorúzást követő magyar, német és latin nyelvű hálaadó szentmisét a pannonhalmi főapát vezette. "Tudomásul kell vennünk, hogy a múlt nem fog megismétlődni. Nem lehet visszahozni. Visszarévedés és nosztalgiázás helyett a jelenre kell koncentrálnotok! Ma is sok a feladat, főként a szegények segítése!"-szólt a nővérekhez Várszegi Asztrik a tőle megszokott reális és realista stílusban. 

A kolostorban 1950-ig az Isteni Szeretet Leányai éltek és nevelték az ifjúságot, rövid ideig József Attilát is. 1948-ban államosították őket és betiltották tevékenységüket. 

Később a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővéreket telepítette ide a kommunista állam, akik a rendszerváltás körül kapták meg a teljes épületet. Kibővítették és modernizálták. 

Jelenleg 700 diák tanul itt és 40 nővér él a közösségben. "Ennyi idő után még mindig ide húz a szívünk"-mondja el sírással küszködve egy volt tanítvány, az idős hölgy az első elemitől kezdve a Mária Intézetben tanult.

Szilágyi Iván Péter

 

 

 

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr563034077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása