2011.06.26. 18:17| Szerző: ivan1982

Kultúrpezsgés elvarázsolt Bakáts térrel

 

„Kultúrpezsgés – Ferencvárosi nyár” címmel indította június elején ingyenes kulturális rendezvénysorozatát a Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK). A Bakáts tértől egészen a Ferenc térig, új helyszínekkel és folyamatosan frissülő, kreatív és izgalmas programokkal találkozhatunk egész nyáron át. A rendezvénysorozat jellege és szellemisége több elemében is kapcsolódik a Ferencvárosi Önkormányzat mottójához: „Otthon, város, Ferencváros”.

 

A programsorozat eddigi tapasztalatairól és a várható látnivalókról Kirchkeszner Ágnes programigazgatóval beszélgettünk.

  

- Miként indult az idei programsorozat? Mennyiben más, mint az elmúlt évek ferencvárosi eseményei?

- A nyári „Kultúrpezsgés” programjai a Ferencvárosi Fesztivállal (FE-FE) kezdődtek, amely az elmúlt években is komoly hagyományokkal rendelkező esemény volt, ugyanakkor az idén tartalmában és jellegében is átalakult. Helyszíne ebben az évben is a Bakáts tér volt, ahogy az elmúlt években is gyakran, ugyanakkor az idei fesztivált, amelynek a fókuszába a zenei események kerültek, a közönség ingyen látogathatta, a teret pedig nem „barrikádoztuk el” kerítéssel és beépített nézőtérrel, hanem akár napozóágyakból is élvezhették a nyár esti muzsikát a fesztivál látogatói. A Pünkösdi hosszúhétvégén közel hatezren látogattak el a Bakáts térre a FE-FE koncertjeire. A vendégek napozóágyakon pihentek vagy az alkalmi nézőtéren ültek, sokan a színpad előtt táncoltak a Hot Jazz Band vagy a Muzsikás Együttes zenéjére. Nagyon vegyes volt a közönség, idősebbek és kisgyerekesek egyaránt résztvettek. A fesztivál közönsége nagyon jól vette az otthonosan berendezett szabadtéri környezetet, a pihenő- és találkozóhellyé alakított Bakáts teret. Az első néhány program tapasztalatai és sikerei visszaigazolták számunkra, hogy igény van a kötetlen és kulturált szabadtéri eseményekre. A FE-FE a csütörtöki felvezető látványosságokkal együtt az idén öt napig tartott, ugyanakkor a „Kultúrpezsgés” rendezvényei egész nyáron át zajlanak. Belső-Ferencváros szinte minden terén, főbb utcáin más-más program: zenei- és táncesemények, képzőművészeti és irodalmi programok, látványosságok: élőszobrok, artisták várják az érdeklődőket.

 

- Enni-inni lehetett?

- A környéken számos vendéglő és kávézó működik, bárki elhozhatta akár műanyag pohárban is az italát. Mi nem szabadtéri vendéglőt szerettünk volna kialakítani, hanem egy pihenő- és találkozóhelyet. A Bakáts térnek ugyanis van egy sajátos hangulata, „elvarázsolt hely”!

 

- A programok egyik fő helyszíneként a Bakáts teret említette. Jól értem, hogy a tér egész nyáron át pihenőhelyként fog működni?

Igen. A Bakáts teret a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával egész nyárra pihenőtérré, vonzó közösségi térré alakítottuk, ahova napközben reggel 9 és este 10 óra között padokkal és napozóágyakkal, játékokkal, időszakonként kis színpadi programokkal várjuk a látogatókat. Egész nap nyitva van „mozgókönyvtárunk”, le lehet ülni a napernyők alá olvasgatni, beszélgetni, zenét hallgatni vagy éppen internetezni. Az Önkormányzat ingyenes WIFI-elérhetőséget is kialakított a téren.

 

- Korábban voltak problémák a hangosítással, amely a környék lakóit gyakran zavarta. Idén hogy kezelték ezt a helyzetet?

- Közel húsz éve dolgozom kulturális területen és tudom, hogy komoly felelősség és gyakori konfliktusforrás, ha lakókörnyezet szomszédságában szervezünk koncerteket vagy más hangos eseményeket. Kollégáimmal együtt mind a programok összeállításában, a zenei műfajok kiválasztásában, mind pedig a technikai lebonyolításban fokozottan figyeltünk a környezeti szempontokra, és arra törekedtünk, hogy a lakók nyugalmát a lehető legkevésbé zavarjuk. Egyrészt a környék lakóit előre értesítettük a közelgő eseményekről, másrészt rendelkezésünkre álltak olyan hangtechnikai eszközök, amelyekkel a környékbeliek számára is elviselhetőbbé tudtuk tenni a műsort. Semmi negatív visszajelzéseket nem kaptunk, sokan kiálltak az erkélyeikre és úgy hallgatták a zenét, többen táncoltak is. Ezúton is köszönjük a türelmüket!

 

- Nyáron még milyen programok várhatóak?

- A csütörtök esti „Kultúrsétáink” este hat és kilenc óra között a Kálvin tértől indulnak a Ráday utcán át, majd júliusban kiegészülnek a helyszínek a Tompa utcával és a Ferenc térrel. A szabadterekre szervezett látni- és hallgatnivalók szervezésébe aktívan bevontuk a programba a környéken működő galériákat és kávéházakat is. A „ Csütörtöki kultúrsétának” 10-15 „megállója” lesz, egyfajta élménytúrán vehetnek részt az érdeklődők. Utcazenészekkel, cirkuszi látványosságokkal vagy éppen élőszobrokkal találkozhatnak, amelyek egyszer csak megmozdulnak. Felolvasósarkainkon a nézők is kezükbe vehetik a mikrofont és elmondhatják kedvenc verseiket. Szeretnénk, ha utcáink látogatóit és lakóit mindig valamilyen különleges élmény érné. A történések mellett fontos szempont, hogy figyeljünk fel arra is, hogy milyen szép egy-egy kapu, egy-egy épület, vagy akár séta közben kukkantsunk be a galériákba, a kávéházakba, az udvarokba. Érdemes.

 

„MIZU” címmel június végén japán-magyar képzőművészeti kiállítás nyílik, amelynek egyik részét a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben, míg a másik felét az A38-hajón tartjuk. A kiállítás tematikája a víz, így adta magát, hogy a közelben hömpölygő Duna köré épül a megnyitó menetrendje, amelynek során egy vízibusz fogja a látogatókat egyik helyszínről a másikra szállítani.

 

- Mivel várják a családosokat?

- Minden szerdán „Játszó-szerda” van, Ferencváros három nagy játszóterén: a Markusovszki téren, a Lenhossék-parkban és a József Attila-lakótelep nagyjátszóterén várjuk a játszótéri programsorozatra érkező családokat. A játszótéri „foglalatosságok” mellett gyerekszínházi és zenei események, interaktív bohóc és artista produkciók, kreatív foglalkozások színesítik majd a szerdai napokat.

 

- Néhány napja zajlott a Zene Ünnepe is.

- Idén először csatlakozott kiemelt helyszínként Ferencváros is a nemzetközi rendezvénysorozathoz. Így június 21-én görög és lengyel fellépőket, FRINGE-díjas fiatal tehetségeket, külföldi és magyar művészeket egyaránt meghívtunk a kerület több pontjára. A Nehru part a nemzetközi produkciók helyszíne, a Ráday utca az utcazenészek terepe, a Bakáts tér pedig a komolyzene tere volt ezen a napon. A zenei események ezzel még nem érnek véget a nyárra. Július végétől hat, főként komolyzenei koncertből álló nyár esti sorozatot indítunk a Kálvin téri református templom mögötti gyönyörűséges kertben.

 

- A helyi vállalkozásokkal és az önkormányzattal milyen az együttműködésük?

- Szinte minden érintettet megkerestünk és kikértük a véleményüket. Sokan örömmel bekapcsolódtak partnerként a programsorozatba. Csatlakoztak a Ráday utcai éttermek, kávéházak, a Ráday SOHO Egyesület, a könyvesboltok, galériák, iparművészeti üzletek.

 

A Ferencvárosi Önkormányzat nagyon sok mindenben segítette munkánkat, a rendezvénysorozat legfontosabb támogatója és a szervezés terén is aktív partnerünk. Szervesen együttdolgozunk az önkormányzat munkatársaival, személyesen Polgármester Úrtól is nagyon sok bíztatást és segítséget kaptunk.

 

További információk a Ferencvárosi Nyár programjairól:

 

http://www.fe-fe.hu/

 

http://fmkportal.hu

 

Gémesi Gábor

 

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr273016550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása