2011.05.14. 11:08| Szerző: ivan1982

Közel száz éve, 1914-ben tömörültek egyesületbe a magyarországi bolgárok, akiknek egyházi és világi központja is Ferencvárosban van. Budapesten 1957-től saját Művelődési Házat működtetnek, kulturális-hagyományőrző egyesületük (MBE) pedig megkapta a Cirill és Metód Emlékérem I. fokozatát. A Magyarországi Bolgárok Egyesületének tagjai saját ifjúsági szervezetet, két tánccsoportot, nyugdíjasklubbot működtetnek, nemzeti jellegtességeket felvonultató éttermük is van. 

A Lurdy Házzal szemben működik hangulatos, szépen ápolt mesebeli kerttel körbevett ortodox templomuk, amelyben rendszeresen tartanak istentiszteleteket. Minden évben megrendezik hagyományos ünnepeiket, így Szőlőmetsző Trifon ünnepét, Bulgária felszabadulásának napját, a bolgár kultúra és a szláv írásbeliség napját és a Demeter-napot. 

Május 13-án este fergeteges mulatsággal és jellegzetes körtánccal elindították a Bolgár Táncházat a Ferencvárosi Művelődési Központban (FMK), ahol Gaidinger Pál muzsikussal bolgárokról és a zenéjükről beszélgettünk. A Rila zenekar tagjainak többsége magyar zenész, akik több mint húsz éve szerelmesedtek bele a bolgár kultúrába és művészetüket még a született bolgárok is elismerik. Koncertjeiken, táncházaikban a bolgár zenei anyag dominál, de szívesen játszanak más balkáni népek, így a makedónok és a görögök dallamaiból is: 

„Annak idején Magyarországon élő bolgárokkal kezdtünk el zenélni, tőlük tanultuk el a repertoárt és a stílust. Idővel ők visszaköltöztek Bulgáriába, mi pedig folytattuk tovább és elszegődtünk egy bolgár tánccsoport mellé.”

-Milyenek a bolgár emberek?

-Nagyon szimpatikusak és kedvesek, a XIX.században betelepült bolgárkertészek leszármazottjai. Kicsi, de összetartó közösség. Büszkék a hagyományaikra és nekik van nemzettudatuk. Zenéjük hasonlít, de különbözik is a balkáni zenétől, sokkal több benne az érzelem. Persze itt is megvannak a pörgős, mulatós számok. Érződik rajtuk a török-arab hatás is. A klarinét hangja miatt kicsit emlékeztet a klezmerre.

-Miből áll a repertoárjuk?

-Vannak olyan dalaink, amelyekre táncolni lehet és „Bolgárkert” című cédénkről is előadunk számokat. Többször jártunk már Bulgáriában és résztvehettünk legnagyobb, ötévente megrendezésre kerülő népzenei fesztiváljukon.

-Mennyire fogadták el Önöket, mint nem bolgár bolgárzenészeket?

-Az elején kicsit furcsán néztek. Úgy voltak ezzel, mint a négerek a jazzel: „Fehér ember nem ért a mi zenénkhez!”

Mára nyitottak a külföld felé, Amerikától-Olaszországig népszerű a bolgár zene és nemcsak a bolgárok között.

Kicsit egzotikus, törökös-arabos dallamok ezek. Szólóhangszereink modern stílust képviselnek: a harmonika és a klarinét. Mellettük van tradicionális, kétfenekű bolgár dobunk (pálca és bunkósbot) és tamburánk (pengetős hangszer) is.

G. G. 

A bolgár TOP10:

youtu.be/92iacxpUc3E

 

 |  · 1 trackback  | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr792902770

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csengery Kristóf | TÁNCDAL 2011.05.15. 13:26:26

 Összeveszett a varrótűa kocsikerékkel;árok partján két vasvillanagy peckesen lépdel.Cicafej, kutyafej,ha hideg van, énekelj!Megvakarta a kisollóa nagykendő térdét;nem szed krumplit a fakanál,mért görnyedjen hétrét?Cicaháj, kutyaháj,a víz alatt ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása