Magyarkanizsai festő az FMK-ban
Nótaszóval, családi körben nyitották meg az FMK legújabb kiállítását. A Vajdaságból érkezett Molnár Mária-Eti tájképein és csendéletein a történelmi Magyarország arcait, tájait, várromjait mutatja be. Megtekintésük a művészi élményen túl egyfajta állásfoglalás, főhajtás, fontos gesztus a határontúli magyarság felé. 
Az FMK részéről Martini Katalin nyitotta meg a tárlatot, majd Kiss Ákos Jenő dalénekes, versmondó és előadóművész énekelt Bodor Anikó zentai néprajztudós gyűjtéséből. Elfeledett idők hangjai töltötték meg az FMK első emeleti folyosóját.
Laluk György grafikus, festőművész a Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK) nyári alkotótáboraiból és Zsámbékról ismeri Molnár Mária-Etit. Kiemelte, hogy az FMK nagyon fontos szerepet játszik a határokon átívelő kulturális párbeszédben. Előző kiállítójuk az ukrán származású Olesandr Sasha Gembik volt, most pedig egy „önhibáján kívül határainkon túlra került, de szívében ízig-vérig magyar festőművész a vendégük, aki Magyarkanizsán, Szerbiában, a Vajdaságban él.”
Molnár Mária-Eti egy továbbfejlesztett kollázs technika segítségével alkot: „Nem elégszik meg egy-két dimenzióval, térben is megmozdítja az anyagot és még jobban felgyűri a vásznat. Organikus formák, faágak bontakoznak ki, amelyekre még ráfest. Saját irányzatot fejlesztett ki, amelynek neve gyűrött papír színes applikációval, vagy közérthetőbben térkollázs”-mondta Laluk György, hozzátéve:
„Molnár Eti festményei tele vannak lelkesedéssel és élniakarással! A művésznő mindmáig fiatalos és energikus. „Képein a természet, az évszakok, fák és idő kavarog. Az FMK-ban egyetlen csendéletet állított ki egy értékes hegedűről, amely saját tulajdonában van.
Csodálatos képet festett az aracsi templomról, amely jól szimbolizálja a délvidéki magyarság jellemét és tragikus sorsát: megroppanva, de büszkén álló romos épület.
Szeretné megörökíteni a múlt műemlékeit és régi tanyáit. Varrónőként dolgozott és nyugdíjba menetele után kezdett el festeni. 15 év alatt 15 kiállítása volt!”
Szilágyi Iván
