Nagysikerű újévi koncertet adtak az ecseri úti Szent Kereszt Plébánián. A rendezvény keretében EU-elnökségünkre való utalásként komolyzenei köruzatáson vehettünk részt. A "Nemzetek karácsonya" címet viselő zenés összeállítás arról szólt, hogy milyen énekekkel köszöntik Jézus Krisztus születését szerte Európában. Latin, angol, német és persze magyar nyelvű karácsonyi dallamok, klasszikusok csendültek föl a Wekerle-telepi Szent József Kórus, a MÁV Szimfonikus Zenekara, ismert énekművészeink és Kaposi Gergely karmester tolmácsolásában. Mozart Koronázási miséjével kezdődött a koncert. Kertesi Ingrid szoprán, Fáklya Erzsébet alt, Mukk József tenor és Jekl László énekművészek gyönyörű hangjukkal járultak hozzá a rendezvényhez.
Fenti összeállításnak több érdekes párhuzama is volt: a Szent József kórus elődjét nagyjából a Szent Kereszt Plébánia építésével egyidőben alapították. Mind a kórus, mind a templom túlélte a kommunizmust és ma már hazánk legismertebb egyházi intézményei közé tartoznak. A Szent József-kórust az a Kaposi Gergely karmester keltette életre, alapította újra, aki a mostani újévi koncerten is vezényelt. Kaposi Gergely rendszeres fellépője a méltán elismert Ferencvárosi Fesztivál templomi rendezvényeinek.
Még egy fontos kettőség, amiről nem szabad, nem lehet megfeledkezni: a Kerényi Lajos atya által vezetett Szent Kereszt Plébánia közössége 1920 nyarán kezdett éledezni. Fájdalmas történelmi időkben. A reméljük még helyrehozható trianoni igazságtalanság és nemzetcsonkítás okozta trauma közepette is új egyházközséget, plébániát voltak képesek "kigründolni" a külső-ferencvárosi polgárok. Már akkor is szívós, makacs, elveikhez ragaszkodó emberek lakták kerületünket.
Saját templom híján először egy tornateremben, meg egy fűtetlen kórházi barakkban gyűltek össze imádkozni. Végül 1930-ban a Székesfőváros támogatásának köszönhetően felépült templomuk. A plébánia tömzsi tornyának órája akkor még mindig ugyanazt az időt mutatta, mivel óraszerkezetre nem tellett. Később, a "rendszerváltás" után a kerületi önkormányzat és az Esztergomi-Budapesti Főegyházmegye segítségével teljesen felújították a templomot (különösen sok segítséget kaptak 1998 és 2002 között), központi fűtést szereltek be és megtisztították az épület szmogtól sötét falait.
A Szent Kereszt Plébánia újévi koncertjére teljesen megtelt a 2000 fő befogadására alkalmas épület, de már a koncertet megelőző misén is "teltház" volt. Az Üllői és Ecseri utak sarkán lévő templom hitélete igen aktív, más kerületekből is látogatják, számos fiatal és középkorú hívük van. Az 2011-es esztendőt köszöntő rendezvényen megjelent Dr. Bácskai János Ferencváros polgármestere, országgyűlési képviselő és Vas Imre országgyűlési képviselő. Formanek Gyula alpolgármester, Illyés Miklós bizottsági elnök és a Ferencvárosi Önkormányzat számos munkatársa.
Elegáns és minden politikus számára megszívlelendő gesztusként, sem a polgármester, sem más helyi politikus nem szólalt fel a misén. Nem használták fel Isten házát kampányolásra, közszereplésre. A templom közössége nevében Kerényi Lajos atya szólt a vendégekhez, aki régi ismerősként üdvözölte a Szent József-kórust és Kaposi Gergely karmestert. "Mai világunkban minden a képekről szól. Elfelejtettünk olvasni, elmélyülni. Ezért örülünk, hogy most a zenéé lesz a főszerep: a muzsikán keresztül az égiek találkoznak a földiekkel.
Hiszek a régi görögök bölcsességében, akiknek hozzánk hasonlóan szintén sok gondjuk, problémájuk volt. Ők még tudták miből, hogyan kell feltöltekezni: szép zenével és igényes, erőt adó művészettel "kúrálták" lelküket. Életmódszerűen művelődtek. Nem is volt ennyi depressziós és öngyilkos! Tanuljunk tőlük, mi is forduljunk vissza az igazi és színvonalas művészet, szórakozás felé."
Kaposi Gergely karmester azon kevés hazai művészek közé tartozik, akik büszkén vállalják fel katolikus hitüket. 1990. óta az Operaház karmestere, karmester növendékek nemzedékeinek oktatója. A Nemzetközi Karmesterverseny díjazottja és számos szimfonikus zenekar vezetője, az oratórikus művek szerelmese. Beszédében elmondta, hogy nem ért egyet azokkal, akik szerint a Szilvesztert a tévé előtt ülve, enyhén lerészegedve kell ünnepelni: "Van valami bizarr abban, hogy kabaré-nézéssel és fokozott italfogyasztással köszöntünk egy ilyen jeles évfordulót. Többet érdemel ez az ünnep, lelki elmélyülést és előző évünk átgondolását."
A sokszínű és más európai nemzetek karácsonyi szokásait is bemutató újévi koncert végén lelkileg teljesen megújult, feltöltődött emberek álltak fel a padsorokból. Mindenkit átjárt a zenészek és az énekesek szinte emberfeletti teljesítménye. Karácsony csendes, méltó emléke.
Eltűntek az arcokról a ráncok, a hétköznapi gyötrelmeket feloldotta a zene.