Bár hazánkban –elvileg- nincsenek kasztok, szent tehenek Indiához hasonlóan a magyar közélet kiégett, foltos gyepén is legelgetnek. Helyi és országos szinten is. Vannak olyan témák, ügyek és kiadások, amelyeket nem lehet megpiszkálni. Országos szinten ilyenek a nyugdíjasok, a járulékosok, a cigányság és a munkanélküliek jéradékai. Aki hozzájuk mer érni, "bántja" őket, azaz válság idején tőlük is el mer venni, az közellenség és népnyúzó! Maga a gonosz. Pedig ha baj van és kevesebb a pénz, mindenkinek egyenlő arányban kell viselnie ennek a terheit. Nincs kivétel, se előjog.
Ferencváros szent tehene a tömbrehabilitáció. Az "új házak", amelyeket egyesek olyan szakrális, szinte vallásos tisztelettel emlegetnek, mintha maga a nagy Isten lakna bennük. Pedig csak a kerület és lakóinak egy kis részét, hányadát érintik. Középső-Ferencvárost, amely fontos, de nem egyenlő az egész kerülettel. Laknak itt mások és máshol is, ők is ugyanolyan emberek. Nem is beszélve arról, hogy az új kégli, ajtó, fajansz, a közös kertecske még nem garancia a boldogságra. Viszont lehet rájuk hivatkozni, fotózni és véres kardként mutogatni őket. Kampánykiadványok címlapjain agitálva: "Ne merjétek leállítani a tömbrehabillitációt! Különben lesújt az Isten és Ferencvárost elnyeli a föld!" A mostani kampányban is ment a riogatás, minden második szórólapon az a néhány új épület virított.
Aztán mégis leváltották a polgármestert. Új vezetése és képviselőtestületi többsége van a kerületnek és... Mégis folytatódik a rehabilitáció, nem állt meg az élet, a "hosszú távú városfejlesztést" az új többség is az egyik legfontosabb feladatának tartja. Eszük és politikai taktikai érzékük is ezt diktálja, senki sem akarja elvenni azt, ami bevált és kapós.
Marad minden a régiben, ezután is lesz építkezés, munkagépek, átadások. Nem jönnek vissza a nomád hordák és az új városvezetés sem kívánja a földdel egyenlővé tenni a -csak jómódúak és külföldiek számára elérhető- lakóparkokat. Az elmúlt 14 évben épült lakások meg fognak maradni, nem lesznek a változás martalékaivá. Még cigánygyerekek sem potyognak az égből.
Ferencváros megújulását nem lehet és szabad kisajátítani, személyi kultusz tárgyává tenni. Sajnos voltak erre kísérletek, és lesznek is. A nosztalgia, a múlt szépítgetése, eredményeinek feldicsőítése ínséges időkben mindig is hálás kampányeszköz. Az örök ellenzék kedvelt játékszere.
Bácskai János, a kerület új polgármestere reálisan így fogalmazott: "A városrehabilitáció folytatása a kampányokban is szerepelt, így ha lassul, akkor annak egyéb következményei is lesznek, magyarázkodásra szorulunk. Sokkal komolyabban kell vennünk ezt a kérdést, mint ahogyan eddig gondoltuk." Erről van szó. Van pénz rá vagy nincs, a városrehabilitációt folytatni kell. Különben röhöghet és höröghet az ellenzék. Ránk lett tolva és erőltetve a fejlődés.
Szent tehenünk tehát nyugodtan legelészhet tovább, marad minden a régiben. Mindenki megnyugodhat, ezután is lesznek új házak, körülöttük a régi többséggel. A kerület szégyenének tartott, sajátos hangulatú és mikrovilágú Gát utcát is rendbe fogják tenni. Mert azt ugye az Unió is támogatta- bár jóval kevesebbel, mint amennyire szükség lenne. Nincs irigylésreméltó helyzetben az új városvezetés: be kell tartania elődei vállalásait, még akkor is, ha ehhez milliárdos plusz hitelek kellenek. Pedig már így is el van adósodva a kerület…
Mindegy, ha belerokkanunk is, folytatni kell azokat a fránya építkezéseket! Ámen.
A fejlődés jó és kell, de az új házaknál fontosabbak a bennük élő emberek. Meg a kerület pénzügyi stabilitása. Mert hiába van egy tenyérnyi rehabilitációs övezet, néhány jópénzért felújított utcácska és köztér, zajos és látványos építkezések-a többség szegénységén és kilátástalanságán mindez nem változtat.
A Gát utca környékének meg kell újulnia, ha lehet és van mód, fedezet rá. Nem mindenáron. A kerület egésze és közintézményeink működése nem kerülhet veszélybe pusztán azért, mert egyesek beleszerettek az építődarukba, a malterszagba és a csili-vili újépítésű házakba. Lakóparkok helyett a lakók, a többség érdekeit kell nézni és az önkormányzat politikája szerencsére ebbe az irányba mutat.
Szent tehenek pátyolgatása, etetgetése és nosztalgiázás helyett reálisan, hidegfejjel és felelősen kell dönteni-főként nehéz időkben.
Ha kevesebb lesz a fejlesztés, hát kevesebb lesz. Ez van. Meg a válság, amely nagy úr és ilyenkor csak egy cél van: túlélni.
Minden más mellékes, itt és most pazarlás. Még akkor is, ha jól mutat.
