Decemberben Ovisulit indít az FMK, általános iskolába jelentkező gyerekek felvételi előkészítésére. Egyetemi felvételi előkészítőkről már halottunk, tele van velük a város, de vajon az elemi iskolásoknak is szüksége van ilyen képzésre?
-Mit kérnek a felvételin és milyen iskolába írassuk gyermekünket? Krámli Éva pedagógust újszerű módszeréről és kezdeményezéséről kérdeztük:
"Először a munkahelyemen kezdtem el ovisulit csinálni, ami az általam kitalált tanmenettel működött, ami egyébként az általános iskola 0. évének felelne meg, ha nevet kellene adni neki. Mivel a mai általános iskolákban megváltoztak a követelmények és az elvárások, ezért van szükség egy az óvodai nagycsoportnál intenzívebb felkészítésre."
-Mekkora erre az igény, fel kell e az iskolai felvételire készíteni a gyerekeket?
-Nagy rá az igény, éppen azért mert a szülők azt szeretnék, hogy a gyermekük a legjobb általános iskolákba kerüljenek be, mivel már a gimnáziumokban is nézik, ki melyik iskolából jött. Ráadásul ezeknek a jobb általános iskoláknak, folytatása van gimnáziumban, ahová szintén sok gyerek szeretne bekerülni és ezek a gimnáziumok főleg a „saját gyerekeik” közül válogatnak.
-Mennyibe kerül az Ovisuli és milyen módszerrel készíti fel a gyerekeket?
-A felvételi vizsgákon vagyis „játékos válogatásokon”, nem csak a gyerekek tudását, hanem a magabiztosságát is nézik és ezzel az ovisulis felkészítéssel az a célom, hogy ezt megadjam nekik. A módszerem a következő: ötvöztem az elsős tananyagot és az óvodai nagycsoport anyagát. Így a gyerekek nemcsak a felvételire készülnek fel, hanem az egész első osztályt magabiztosan végigcsinálják. Én nemcsak óvónő, de tanítónő is vagyok és évek óta figyelem az iskolai felvételiket, ráadásul mindeddig sikeresen készítettem fel a gyerekeket, ezért úgy gondolom, hogy a módszerem jó és biztosan működik.
Hogy milyen szempontok alapján válasszanak a szülők iskolát? Azt tegyék függővé, a gyermekük személyiségétől. Tartsák szem előtt a gyerek érdeklődési körét és azt, hogy mennyire érzékeny lelkileg. Mert egy érzékeny gyereknek semmiképpen nem javasolnék egy „versenyistálló” iskolát. De ha a szülők bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy a gyerekük tudása érett-e az iskolára, egy általam összeállított feladatsorral könnyen megállapítható.
Ennek a szolgáltatásnak a díja 2000Ft/ 1,5 óra. Ami úgy gondolom, hogy egy ilyen tartalmas foglalkozásért nem drága. A szülők mindig megkapják előre az óra vázlatot és az új jelentkezők megnézhetnek egy-egy bemutató órát is. Minden érdeklődőt szeretettel várok! Köszönöm az interjút!
Egy kis nosztalgia, múltidézés régi iskolákról és időkről:
Demjén Rózsi: Iskolatáska
Mirigyék mindezt így látják:
https://www.youtube.com/watch?v=u2mWe78FCEs