2010.11.30. 11:22| Szerző: ivan1982

A Pinceszínház fiatal művészeket bemutató sorozata keretében Nagy Imre "Tíz év magány, avagy ne bátsátok a 80-as éveket!" című kötetét és Pálfi Balázs fotókiállítását mutatták be a közönségnek. Zubornyák Zoltán igazgató köszöntője után Kalmár Péter rendező, a volt Szikra Mozi helyén működő kulturális központ szervezője beszélgetett a művészekkel.

Nagy Imre hangsúlyozta, hogy könyvével nem akart beállni a retró divatba, amely szerinte kezd unalmassá válni. Novellái ennek ellenére a 80-as évek világába kalauzolják el az olvasót, szubjektíven, érzelgősen és humorosan bemutatva a letűnt időket és a kimúlófélben lévő kommunizmus karaktereit.

Nagy Imre az akkori fiataloknak szeretett volna emléket állítani, egy forradalmi nemzedéknek. Fejük televolt ködös és utólag naivnak bizonyuló világmegváltó gondolatokkal, szabadidejükben pedig Nagy Feró-koncertre jártak. A szerző sokáig sportújságíróként dolgozott, könyvében kiemelt szerepet kap a foci, de bepillantást nyerhetünk a kor külvárosi strandkultúrájába is: "A sört nem szeretem, de a focit nagyon. Csak nézni!"-szögezte le a mackós testalkatú író, akinek rendszeres meccsnézőként sok fájdalmas percet szerzett már a tragikus állapotban lévő mai magyar foci. Ennek ellenére reménykedik, lesz ez még jobb is. 

Könyve nem "trendi", nincsenek benne olyan "Dízájncenterből" ismert divatszavak, mint az Alföldi papucs vagy a szimatszatyor. Van viszont Ságvári-emléktúra, dísztrübön, brigádverseny és kommunista szombat. Nagy Imre saját fiatalságának állított emléket, sok érzelemmel, nosztalgiával és kicsit körülményes, régies, de alapvetően emészthető stílusú visszaemlékezésekkel.

Pálfi Balázs fotóművész autodidakta módon az internetről és könyvekből tanulta ki a szakmát. Fekete-fehér, analóg és digitális technikával készített képei Budapest utcáit, tereit, szegényeit és megfáradt arcait örökítik meg. Egy fáradt, beteg, öreges Budapest tükörképei.

"Ma már mindenki fényképezik, mobillal is. Miért kezdtél bele?"-Kérdezte a fotóst Kalmár Péter.

"Reggeltől-estig róttam az utcákat, az utókor számára szerettem volna dokumentálni a mai viszonyokat"-válaszolta a fiatal művész, aki szerint bár telített a szakma, de még vannak felfedezetlen területek benne.

A kiállítás anyagából később saját könyvet szeretne kiadni, tervei között szerepel még egy graffitiseket munkaközben megörökítő fotósorozat elkészítése is.

A nagy hideg ellenére megtelt a Pinceszínház társalgója. Szeretjük, vagy nem, a retró még mindig sok embert vonz. Szeretünk nosztalgiázni és ebben nincs semmi baj.

 

 |  · 1 trackback  | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr342483208

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pityeregsz a kombájn tetején? Ő nem fog kiröhögni! 2010.12.01. 08:49:56

Végül azonban minden fáradozásunk hiábavalónak bizonyult. Először az igazi apjához mentünk, mert a Sanyáék szomszédjában lakott, meg a Sanya mesélte róla, hogy jó fej. Nem köpte be a szüleinek, amikor még tavalyelőtt felmászott az egyik kombájn tetejér...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása