2010.11.23. 14:48| Szerző: ivan1982

Lenyomhatja Csizmáskandúr a tamagocsikat és más vizenyősszemű, bambán mészárolgató japcsi rajzfilmfigurákat? Kíváncsiak még a mai gyerekek szüleik mesehőseire, a régi gárdára? Buds Spencerrel együtt én bizony a vízilovakkal és más szerethető főemlősökkel vagyok. A mese lényege az értékőrzés és a szeretet, még akkor is, ha ezek a dolgok most kimentek a divatból.

 

Régi szép és humanista meséink világát nem kellene és szabadna feladni.

 

November 27-én a Ferencvárosi Művelődési Központban lép fel a Menüett Produkció beszélő és rappelő állatokkal és felturbósított Csizmáskandúrral. Foglalkoznak mással is, repertoárjukban többek között van Dzsesszert és jótékonyság.

 

-Mit kell tudni a Menüett Produkcióról?-Kérdezem Nádasdi Adrienn szervezőt.

-Nádasdi Adrienn: 2009-ben alakultunk, fő célunk megszerettetni a színház világát, az óvodás, és iskolás korú gyerekekkel. Három alapító tag, Nádasdi Csaba a Művészetek Palotája szcenikai igazgatója, Böhm György Jászai Mari-díjas rendező, a Budapesti Operett Színház irodalmi vezetője és rendezője, és jómagam, mint pedagógus újságíró. Az elmúlt több mint egy év alatt bővítettük a palettánkat, és már a felnőtteknek is kínálunk tartalmas szórakozást, felkaroltunk egy tehetséges, latin és dzsessz zenét játszó formációt, a Dzsesszert nevű együttest.

 

-A modern japán és amerikai rajzfilmekre szokott, szoktatott gyerekeknek érdekes lehet még Csizmáskandúr?

-N.A.: Már, miért ne lenne? Hiszen a gyerekek szeretnek nevetni, szeretik a meséket, az állatokat, a királylányokat, királyfikat....

 

-Miről szól a darab?

N.A.: Klasszikus mese, amire még a szülők is emlékezhetnek gyerekkorukból, mai humorral gazdagított feldolgozása. Egy furfangos beszélő macska, és a legkisebb fiú különös barátságának története, amelynek természetesen most is jó a vége. 

 

-Miért pont éppen Mikulás környékén játsszák? Télapó Úr inkább jávorszarvasokban utazott.

N.A.: Nekünk is vannak gyerekeink, tudjuk, hogy a velük eltöltött minőségi idő- ilyen például egy színházi előadás- sokkal nagyobb ajándék, mint bármilyen játék, amit pontosan 5 perc alatt megunnak. Erre szeretnénk buzdítani az embereket, hogy ajándékozzanak gyermekeiknek minőségi együttlétet, erre mi sem alkalmasabb, mint egy mese előadás, amit még a szülők is hangos nevetéssel díjaznak. 

 

-Kik szerepelnek benne és mennyit időt vett igénybe felkészítésük?

N.A.: Fiatal nagyon tehetséges színészeket válogattunk össze, akik szeretik a gyerekeket. Ez azért volt fontos, mert a lurkók, minden rezdülésüket megérzik. Miután képzett színészekről beszélünk, így természetesen a tanulás is gyorsan ment, pár hónap alatt tökéletes teljesítményt nyújtottak. Kettős szereposztás név szerint: Benkő Barbi, Breniczky Szilvia, Szabó Kristóf, Lázár Zoltán, Korcsmáros András, Csáki Péter, Körmendi Dávid, Falvai András, Pásztor Máté, Ledneczki Anikó, Sík Frida.

 

-Hány éves gyerekeket várnak?

N.A.: Elsősorban az óvodások, és a kisiskolásoknak szól a darab, de természetesen mindenkit várunk aki kíváncsi egy bolondos macskára, kicsit feledékeny királyra, gyönyörű királylányra, vagy egy rappelő nyúlra.

 

-Hol és milyen más darabokat adnak még elő?

N.A.: Folyamatosan járjuk az országot, nem csak színházi darabokkal, hanem koncerttel, rendezvényekkel. Legutóbb egy nagyszabású jótékonysági gála szervezésében segítettünk.

 

Bővebb  infó készülő honlapunkon a www.menuettprodukcio.eu -n olvasható. 

 

Az FMK honlapja:

 

http://www.ferencvarosimuvkp.hu/  

 

A mi jelöltünk:

 

 |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr942468043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása