Sajátos színházat élesztett újjá a Pince egyre gyarapodó gyermekelőadásaival, amelyek annyira nem gyerekesek, hogy sokszor a szülők jobban megijednek vagy drukkolnak ajkukat harapdálva egy-egy szereplőnek, mint csemetéik. A tévében látott gagyi mesék, japán szörnyecskék, életidegen és csak a látványra rámenő rajzfilmek helyett komoly, alapos és mégis szerethető mini-produkciók. Kettő az egyben: az agyat és a szívet is megdolgoztatják, plusz kíváló családi programok.
A mesejátékok legnagyobb előnye az alapvető erkölcsi, humanista értékek átadásán túl abban van, hogy itt még nem hallgat a közönség. A kisgyerekek nem félősek, nemcsak feszengenek székükben. Közbemernek vágni, kérdeznek és kérnek a színészektől. Ők pedig válaszolnak nekik, kikérik véleményüket és közöttük járnak. Lelépnek a színpadról és testközelbe hozzák a mesét. Ez maga a csoda, a természetes 3D.
Jó példa volt erre a tehetséges roma színészpalántákat ingyenesen oktató és felkaroló Karaván Művészeti Alapítvány legutóbbi produkciója. A „Mese a tűzpiros virágról” egy orosz népmesén alapul, amely tulajdonképpen a "Szépség és a Szörnyeteg" keleti köntösben. A jómódú kereskedő 3 lányával éldegél, közülük azonban igazán csak egy szereti. Mikor elutazik, mindegyikük kérhet egy ajándékot. Mása lánya diadém és varázstükör, értékes semmiségek helyett csak egy tűzpiros virágot kér. Egy csodálatos és ritka növényt, amely álmában megjelent. Apukája meg is szerzi neki, egy "szörny" kertjéből elcsenve a botanikai ritkaságot. Persze rajtakapják, Szörny Bácsi foglyul ejti és csak akkor engedi haza, ha elmegy helyette egy lánya. Örökre, fogságba, a sötét titokzatos vidék Zöld Urához. Lássuk be, szörnyű alternatíva. Még zöldeknek is.
A kereskedő három lánya közül csak a kicsi, törékeny Mása hajlandó feláldozni életét apjáért, önként megy el rabszolgának a szörnyhöz. Visszataszító külsejű és illatú ura kínzás helyett azonban királynévá teszi, kényezteti és szolgálja, végül megszeretik egymást.
Dunai Tamás elképesztő humánummal és gyermekszeretettel hozza az őszhalántékú apát, aki belebetegszik lánya elvesztésébe. Három lánya és viselkedésük napjaink fiataljai számára is tanulságosak: míg Olga és Ánja apjában csak a pénzeszsákot látja és éjjel-nappal fiúznak, Mása tényleg szereti az öreget. Úgy ahogy van, és nem a pénzéért.
Tóth Géza és Lázár Kati előadásban minden a helyén van: a szörny hörög, valóban ijesztő, elkeseredett üvöltésétől még a felnőttek is összerezzenek. Kevés díszlettel, sok hanggal és fénnyel operál Barabás Edit zenei vezető, Bánki Róza és Kovalcsik Anikó díszlettervezők. Eredeti orosz dallamok is felcsendülnek, finoman elrejtve. A ruhák is oroszosak, kucsmák és mellények, puritán elegancia.
A gyerekek pedig csak ülnek, és tátott szájjal tanulnak. Élvezik és értik a mesét. Először még félnek a szörnytől, a végén pedig már drukkolnak neki.
Nyári Oszkár produkciója érdekes, hiteles és mégis emészthető-jószívvel ajánlom minden kis- és nagygyereknek. Nem szájbarágós, nem didaktikus, nevetve és sírva tanulunk. Közösen. Kétszer harminc percnyi meseinfúzió, nagy szavak és csodás összetevők nélkül. Életmentő löket, vénánk helyett egyenest a szívünkbe.
Profi és amatőr színjátszókkal, aranyos gyerkőcökkel, tündérekkel, és csodálkozó, "visszagyerekesedő" szülőkkel. Meg egy szimpatikus szörnnyel, aki olyan csúnya, hogy az már művészet, és olyan szimpatikus, hogy még miniszterelnöknek is elfogadnánk.
http://pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=221&Itemid=1
