Kárpáthazánk a 10 millió újságíró országa: az elmúlt húsz évben kiderült, hogy mindenki tud írni és csupa Jókai Mór, meg Ernest Hemmingway alkotja a populációt. Aki másra alkalmatlan vagy lusta tanulni, kinevezi magát újságírónak, írónak, vagy ami a legborzalmasabb: "női irónak". Nő controll, plasztik mosolyok, megfelelő mellméret és plaza csacsogás. ...vagy a mindent elöntő, meleg szeretet-férfi kollégáik esetében.
Írásképtelen üzletemberek a fenti igényre jó érzékkel rátapintva minden sarkon újságíró iskolát alapítottak: időszámításunk előttről való, inkontinenciával küzdő szerkesztő bácsikák, potrohos horgász-újságírók és "neves szakértők" bevonásával. Ritka az olyan újságíró iskola, amely tényleg a szakmáról és annak szeretetéről szól, sikerül kiszűrnie, előhoznia a valódi tehetségeket a lelkes balfékek közül.
Abodi Rita író, fordító nemrég Penna Írósulit indított 10-15 éves gyerekeknek, mivel ennek a korosztálynak még sehol sem tanítják szervezetten az írást. A legszebb az egészben az, hogy a jelentkezőknek nem ígért csodás karriert, biztos állást, szerkesztői vagy bemondói posztot. Nem egy újabb pénzszagú karrieristaképzővel szerette volna súlyosbítani a körömlakkszagú szakmát, hanem valódi szellemi műhelyt, köröcskéket hozott létre.
A diákok többsége szüleik szelíd unszolására jött, szemfüles anyukák és apukák hívták fel a figyelmüket a sulira. Kiszúrták, hogy gyermekük erősen vonzódik a tollak, klaviatúrák világához és talán még tehetsége is van az íráshoz. A gyerekeket két csoportban "oktatják" (hagyják kibontakozni), az órákat a Tranzit Art Kávézóban tartják kerek asztalkák körül. A cél nem a szó szoros értelmében vett oktatás, itt nincs körmös, nyegle kioktatás, Havas Henrik. Nem az elméletet tanítják, azzal szadizva hallgatóikat, hogy kell kinéznie és milyen feltételeknek kell megfelelnie egy novellának, cikknek. Kreatív írást szeretnének oktatni, íráskészséget és azon keresztül személyiséget fejleszteni. Olyan dolgokat, amelyekre a pedagógusok egy jól körülhatárolható naftalinszagú, boldogtalan és gyerekekgyűlölő szegmense véletlenül sem vetemedne.
Kötetlenül beszélgetnek, cikkeket, verseket, novellát írnak, majd egymásnak felolvassák őket. A laza, szókimondó és kölcsönösen tegeződős tereferék alapján Abodi Rita feldob egy témát, asszociációs támpontot, amelyből kiindulva ott helyben rögtönöznek valamit. Először dumálnak, aztán írnak, végül együtt nevetnek, vagy sírnak a megszületett munkákon. Mindezt 2 órában. Kezdetben a gyerekek kicsit megijedtek attól, hogy mások előtt és "parancsszóra" kell írniuk, de aztán ráéreztek az ízére. Össze is barátkoztak, az 5-10 fős csoportok hamar megteltek és közösségként kezdtek működni.
A Pennában nemcsak az írással, hanem a fiatalok lelkével is foglalkoznak. MÚOSZ pszicho kivitelben. A Ferencvárosi Művelődési Központban (FMK) nemrég összegyűlt a csapat, műveik felolvasásával a "nagyközönségnek" is bemutatkoztak a fiatalok. A Művház "Szalon" nevű ízlélesen berendezett terme szolgált irodalmi "sasfészekként", kis pódiummal, rajta kacskaringós, eklektikus kávéházi székekkel.
Egyszerű, hétköznapi fiatalok adták elő műveiket. Olyan kislányok és kamasz fiúk, akiket a dohogó, recsegő hangon káráló nyugdíjasok "mai fiataloknak" szoktak hívni, és jól leszólnak. Pedig köztük is vannak jófejű és érző szívű kivételek-ha nem is túl sok.
Az irodalmi délután során mindenki felment az emelvényre és előadta saját novelláját, tárcáját: nem pillangókról, idióta és allergizáló szőrzetű pónilovakról és anyuról-apuról kellett írniuk, hanem hétköznapi témákról. "Mi jut eszedbe egy rád szegeződő pisztolyról?" Vagány, bevállalós Tarantinót megszégyenítő szösszenetet írt a témáról egy szerény, csendes, divatos kislány. Míg társa arról töprengett hangosan, vajh' Isten miért nem teremtette ugyanolyan tökéletesre az embert, mint sajátmagát? Szerinte azért, mert akkor nem okoskodhatna és nem szórakozhatna a halandókkal. Demszky Gábor és Hagyó Miklós örömére még a metró is megihlette a gyerekeket: retkes, üres, magányos hely. Hajrá BKV!
Bátor, merész, jópofa és laza írásokat hallhattunk. Semmi sallang, csupa fantázia és kreativitás. Néhány gyerek még énekelt is: "Szállj, szállj sólyom szárnyán..."
A délutánt közös játék és tortaevés zárta. Megdöbbentő volt látni, hogy a profi (művelt proli) újságírókhoz képest mennyi tehetség van a fiatalok között. Őket még nem rontották el és meg a sok akadémikus hülyeséggel.
Szilágyi Iván Péter
