2010.02.09. 11:12| Szerző: pestipeti

Kádár szelleme mindmáig közöttünk kísért és elsősorban nem a baloldalon. Módszereit és népvakító osztogatását továbbra is lelkesen űzik. Pedig kevés gyomorforgatóbb és aljasabb politikai húzás van, mint visszaélni mások szegénységével-főként kampányidőszakban! Ferencvárost "ruhaosztásra" meghívó plakátok ontották el. A kerület szegényebb részein szervezi népboldogító akcióit az új, jobb és korrektebb Magyarországot ígérő radikális párt. Új erő, régi módszerek. Érdekes, két választás közben, a szürke hétköznapok során sosem jött rájuk az osztogathatnék.  

Ruhaosztásukat véletlenül éppen a kopogtató-cédula gyűjtés előtti időszakban tartják. Az őstermelőknek értékesítési lehetőséget adó MAGOSZ-piacok még hagyján, éppenhogy beleférnek egy kultúrált közéletbe. Legalább pénzt kérnek az árukért és nemcsak a kampány alatt szerveznek akciókat. Lehetőséget adnak a hazai termelőknek és nem alázzák meg vásárlóikat azzal, hogy ingyen alamizsnát osztogatnak nekik.

Fura országban élünk és nem a ruhaosztással, jótékonysággal van baj. Sok szegény ember van és nagy a hideg. Ruhát osztani nemes dolog, pártlogók és hízott turulok alatt osztogatni azonban puszta demagógia.

Kádári népetetés, egy állítólagosan antikommunista párttól.

Amikor a szocik nyúltak ilyen eszközökhöz, száraz tésztával és savanyúsággal bombázva a szegényeket, rögtön kint termett a jobboldali média. Jól tették. Vajon most is lesznek felháborodott hangú, méltatlan és etikátlan módszereket emlegető Hír TV-s riportok? Hogy is van az a kettős mérce?

A király stílszerűen meztelen.

 

Címkék: közélet társadalom jobbik  |   | 60 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://koz-zold.blog.hu/api/trackback/id/tr241741594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

II.Briandrew 2010.02.09. 14:23:27

hát ehhez nem kell sokat hozzáfűzni, csak annyit amennyit ezer éve hajtogatok: a Jobblikkal csak átesünk a ló túlsó oldalára, de ha ez kell a hülye magyarnak, hát csinálja...

Naivitás a köbön!

kuki123 2010.02.09. 14:29:10

mást is osztogattak már akkor nem szólt senki

egyébként láthatnánk egy ilyen "ruhaosztásra" meghívó plakátot?

Logan Grimnar 2010.02.09. 14:29:41

Szánalmas persze, de ezek legalább a saját pénzükből osztogatnak.
A közalkalmazottaknak a napokban a kormány által kiosztott bruttó 98.000 forintos "fizetéskiegészítés" ( amit két részletben osztanak ki, egyiket a januári fizetéssel most február elején kapták meg, a másikat majd márciusban vagy áprilisban fognak megkapni )a mi zsebünkből, a mi adóforintjainkból került kifizetésre, mintegy növelendő a kormány ( azaz a szocialisták ) népszerűségét.
Ezt a gusztustalan húzást kedves pestipeti minek minősítenéd?

leone007 2010.02.09. 14:30:41

Ajaj te bizonyára mazochista vagy, rövidesen itt terem a jobbik netkommandó néhány sturmbannführere és elmagyarázza, hogy - jellemző módon a liberálbolsevista zsidóbérencekre - sajnálod a szegényektől az ingyen ruhát.

MP 2010.02.09. 14:31:33

Mi ebben a meglepő? Majdnem minden párt ugyanazokat a jól bevált mondhatni bejáratott sémákat használja. Az emberek meg mivel nincsenek és évtizedek óta nincsenek megtanítva gondolkodni beszopnak mindent. Elég csak az egyházakra gondolni.

Blofeld 2010.02.09. 14:32:11

Én mintha emlékeznék ezelőttről is több esetre, amikor ilyen osztásokat csináltak, segédkeztek stb. De lehet én emlékszem rosszul. De egyébként sem kellene egy lapon említeni ezt azzal, amikor a kisebbségnek osztanak "ételt" meg alkoholos italt. Szerintem.

Gyáli úr 2010.02.09. 14:32:30

Magyarországon tudtommal nincs jobboldali párt.

gauche caviar 2010.02.09. 14:33:04

a jobbik nem radikális hanem paradox párt.

pl meghírdetik a nyitást kelet felé, Oroszországgal szorosabb kapcsolatok, aztán zsupszi, ma épp a szovjet emlékművet akarják lekapni.
(merta rajongóiknak azért még nem elegendő, hogy antikommunizmusról beszélnek, meg eladják az országot az orosz gáznak stb, aztán meg ugyanezzel az oroszországgal akarnak lepaktálni némi kampányalamizsnáért...)

szál aki a jobbikra szavaz az vegyen fel táblát a nyakába, hogy Buta vagyok, de nem szégyellem!

Hurkabácsi 2010.02.09. 14:33:40

A Jobbik már elég régóta osztogat mindenfelé ruhát a rászorulóknak, gyüjt könyveket a határon túl élő magyarok számára... Csak eddig a kutya nem foglalkozott vele. Most persze, hogy kampányidőszak van, mindjárt ráfogják, hogy a kopogtatócédulákért, meg a szavazatainkért csinálják.
Ráadásul nagyon sok esetben nem éppen a Jobbik szavazóbázisa álldogál sorba a ruhákért.
Ez megint egy tipikus néphülyítő poszt.

vagyok59 2010.02.09. 14:34:11

Kis különbség, hogy a szocik konkrétan szavazatokat vásároltak lejárt szavatosságú tésztákért és egyebekért. És amikor ezt egy kisgazda megcsinálta, rá is ugrott a média.

Itt ruhákat osztanak ÉS HA AKAROD, leadod nekik a kopogtatódat. Nem ugyanaz.

Muad\\\'Dib 2010.02.09. 14:34:44

Speciel a tél kezdete óta a Jobbik folyamatosan szervez hasonló akciókat. Most abba kellene hagyni a választások miatt? Jó hasonlat a maszoppal, csak kérlek, írjál már le még pár esetet, mikor tésztát osztogattak. Ha már demagógia, talán nem kellene elhazudni, hogy nem most kezdte ezt a Jobbik...

Hal Lali 2010.02.09. 14:36:00

Már megijedtem, hogy dél elmúlt és még nincs Jobbikfikázós blog a címoldalon. Természetesen azt nehogy leírd, hogy éppen Ferencvárosban mit játszott tavaly az SZDSZ és az MDF a választásokkor. Azt se írd le (ezek bizonyítottak), hogy BB (búzaégető battonyai) Karsai hányszor osztogatott a kampányban lejárt tésztát a választókörzetében, a 2006-os választásokon a szocialisták hogyan vásárolták pénzért a szavazatokat Szendrőben, vagy hogy 2002-ben Felsőzsolcán a választók hogyan kaptak egy palack kannásbort meg 2 kg. szalonnát, ha a szoci jelöltre szavaznak. Miért nem a kettős mércében írsz, ott a helyed?!

Inti 2010.02.09. 14:36:41

Kb. két hete a hitgyüli osztogatott, azt nem vetted észre?
Egyébként osztogassanak csak, mert sokan nem tudják megvenni,
oszt a jónép eldönti majd kire szavaz.

vércseharcsa 2010.02.09. 14:37:47

"...Ruhaosztásukat véletlenül éppen a kopogtató-cédula gyűjtés előtti időszakban tartják..."

Milyen érdekes, hogy a ruhaosztás nemcsak a kopogtató-cédula gyűjtés előtti időszakkal esik egybe, hanem évek óta az egyik leghidegebb telünkkel is.

Gondolom az ellen nem volt kifogásod amikor a korábbi kopogtató-cédula gyüjtés idején az MSZPSZDSZMDFFIDESZ konzervvel, tésztával, élő libával, 5000 Ft-al, pálinkával kedveskedett (dörgölődzött) a választók elesett rétegéhez.

Te ostoba barom!!!!!!

bozoa 2010.02.09. 14:38:01

Fura hogy egyeseknek már az is baj, ha adnak, és nem elvesznek tőle. Első?

bozoa 2010.02.09. 14:38:30

Miért kell öt percig visszatartani a hozzászólásokat a moderátoroknak?

vércseharcsa 2010.02.09. 14:39:25

Látom nem mered kitenni amit írtam, pedig elég jól jellemez téged!

Na mégegyszer!

Milyen érdekes, hogy a ruhaosztási akció nemcsak a kcédulagyüjtéssel esik egybe, hanem az elmúlt évek egyik leghidegebb telével is. (Biztos a jobboldal intézte a telet is.)
AMúgy akkor hol voltál amikor az MSZPSZDSZFIDESZ kopogtatócédulagyűjtés címén pálinkával, konzervvel, olajjal, cukorral, benzinnel, élő libával kedveskedett a legnyomorultabb helyzetben lévő választóknak.

zsoltix 2010.02.09. 14:59:52

Mult heten itt is osztottak ruhat, hajlektalanoknak a ''felelemkelto'' gardistak. Vajon egy hajlektalan hova kapja a kopogtatocedulat, mert biztos azert csinaltak. Elotte nem volt rola hir, se plakat, se semmi, szemelyesen hivtak oket ruhaosztasra. Utana sem volt rola hir, max 1-2 ''szelsoseges'' portalon. Szoval ez kampanyfogasnak igencsak gyenge lett volna.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.02.09. 15:00:18

Amerikai sztárok, Haiti, jótékonyság... Kádáristák?

Bárminemű jótékonyság kádárista? Lótoszt.

Kegyeleti díjat ígérni, nah, az télleg kádárista...

Inkább jótékonysággal kampányoljon vki, mint a svéd-modellel riogatással, meg azzal, h a hozzánemértő pedagógusok kirúgása az veszélyezteti a közoktatást.

Kütyürü Pütyürü 2010.02.09. 15:00:35

Szegény modi... Kapkodhatja a fejét!

Dezsőjóska 2010.02.09. 15:00:59

Nem hiszem, hogy a maszopnál rosszabb teljesítményre lenne képes a jobbik.

tcom 2010.02.09. 15:04:21

@Logan Grimnar:

Azt a 98ezer Ft-t megkapják az ápolónők is pl. Vagy szerinted azok is túl vannak fizetve? Meghívlak egy napjukra!

Nem a ruhaosztással van gond, hanem az egybekötött agitproppal is.

Azon én is csak nevetek, hogy a szovjet emlékművet ba.....ják. Felmérgesítik Putyint, aztán elzárja a gázcsapokat, akkor majd lehet mellet döngetni!

A Jobbik ígéreteivel Kádár sem tudna mit tenni. Ha 30 évet visszamennénk Vona lenne a Közp. Biz. Elnöke, a bukott ENSZ-es meg Népfront alelnöke, igaz Orbánnak kinézett a min.elnöki titulus. Igazi Lenin/Sztálin harc lett volna Gyurcsány és Orbán között.

mindenttudó 2010.02.09. 15:11:03

@bozoa: Ennyi idő kell hogy kiszűrjék a nekik nem tetsző véleményeket.

Ez ám az igazi demokrácia.

Hogy is van az a kettős mérce?

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.09. 15:13:30

Mennyivel megalázóbb ingyen ruhát osztani (feltéve ha igaz ez az egész), mint ingyen-temetést, vagy panel szigetelést ígérgetni?
Ez talán annyival jobb, hogy a ruhát már megkaptál, az utóbbiak pedig csak ígérgetések.
Kb így:
ludasmatyionline.blogspot.com/2009/03/valasztasok-utan-1990.html

tcom 2010.02.09. 15:14:02

Aki azt hiszi, hogy a "maszop"-nál van lejjebb, az megtapasztalhatja a Fidesz/Jobbik kvázi koalíció ámokfutását.
A baj fő forrása a hiszékeny kádár-népen kívül a hozzáértés, igazi tudás nélkül vegetáló politikusi nemzedék. Ma a múlt rendszer által kitermelt gárda irányít valójában. Ők nem tanulták meg a modern gazdaságpolitika, társadalompolitika alapjait sem. valódi tudás, releváns tapasztalat nélkül hoznak rossz döntéseket.
De...
De még ezek is jobban értenek az ország irányításához, mint a Jobbik nemlétező szakértői gárdája. A bosszú, az indulat, a magyar öntudat nem jó tanácsadó. A jobbik nem számol, gondolkodik, hanem ígér, mellet dönget, felvonul, cigányokat ver. Ezzel nem lehet országot irányítani.

Most ugyan bekerül a Parlamentbe, sőt a következő választáskor még jobban is szerepelhet, hiszen a Fidesz által ígért kánaán elmaradásával, még többen érkeznek majd a Jobbikhoz. Aztán 4 év múlva már kormányzati szerephez is juthatnak és avval vége is a Jobbiknak. Mert ott már cselekedni is kell.

És mivel szarból nem lehet várat építeni...

pestipeti 2010.02.09. 15:21:08

Többen is szóvá tették, hogy bizony máshol és máskor is osztott ruhát a drága Jobbik. Lehet, de Ferencvárosban ilyet korábban még nem tapasztaltunk. Különös, miért pont most kezdtek bele?

A kopogtató-cédula gyűjtés során ilyen és ehhez hasonló népboldogító akciókat szervezni gusztustalan és etikátlan dolog. Bármelyik párt is teszi ezt! Ez lenne a Jobbik Magyarországa? Kádár röhög és törölgeti könnyeit...

Kulturált jobb és baloldali pártok fórumokkal, vitákkal és előterjesztésekkel, nem pedig alsóneműkkel és atléta trikókkal kampányolnak.

Armanyi 2010.02.09. 15:21:43

Kicsit elfogult a cikk szerzője.
Mi a gond a MAGOSZ piaccal és a ruhaosztással???
"éppenhogy beleférnek egy kultúrált közéletbe"

BKV nál is volt osztogatás, ott is a rászorulóknak...

Kedves pestipeti, te mitől félsz?
Nem jut a használt ruhából?
A reggeli meetingen te húztad a rövidebbet?

tcom 2010.02.09. 15:21:55

@Ludas Matyi Online:

Igazad van. A ruhaosztás legalább hasznos.
Csak az a baj, hogy nem marad el a Jobbikos panel-etetés, nyugdíjas ámítás sem. Csak várj!

Robusto 2010.02.09. 15:22:35

A hozzászólások egy részéből megtudtam: ha a Jobbik osztogat valamit, az szép dolog, de ha bármely másik párt, akkor az már aljas, liberálbolsevik parasztvakítás!

tcom 2010.02.09. 15:22:44

Kádár a Jobbikra szavazna!
Lehetne ez is a Jobbik szlogenje. Hozhatnának néhány nyugdíjas szavazatot. Ezt is nekem kell kitalálnom?=;)

Nazareus 2010.02.09. 15:23:47

A FIDESZ legalább direktbe fizet a kopogtatócédulákért. Igaz nem sokat, errefele csak 300 Ft ér, de egy sörre az is valami.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.09. 15:28:30

@tcom: Nézd, az eddigi kormányok már bebizonyították korrupt és alkalmatlan mivoltukat. Adjunk már másoknak is lehetőséget. Ezt a trágyát, amit eddig csináltak bárki meg tudja csinálni, de benne van a remény, hátha jobb lesz.
Engem a Jobbik ruhája egyelőre nem érdekel, de az ígérvényük a képviselők visszahívhatóságáról és mentelmi joguk eltörléséről annál inkább.
Meg tudja nekem magyarázni valaki, miért is van mentelmi joga egy képviselőnek?

H Stahl 2010.02.09. 15:33:20

Innen még senki nem nézte meg a magyargarda.hu-t. Kizárólag ilyen aljas szavazatszerző akciókkal van tele. Ezek a mocskok még arra is képesek, hogy a hétvégéjüket arra áldozzák, hogy szabolcsi szegény, idős embereknek tűzifát vágjanak. És ilyen csekély munkával zsebelnek be vagy 5-10 szavazatot! Ez már tényleg a fertő!

2010.02.09. 15:34:31

Hát B+, most osztogat, aztán majd fosztogat. Ilyen ez az evolúció. :-)

Kelemen Csaba 2010.02.09. 15:35:48

@tcom 2010.02.09. 15:14:02:
tcom! Vedd át a postot pestipetitől, nagyobb f@szságokat tudsz írni mint ő. ... és bocs, de az ilyen kinyilatkoztatás, mint "a Jobbik nemlétező szakértői gárdája" igazi szakértővé tesz.

Valakiknek rátok van szüksége, sajnos.

pestipetinek: ha valami épp akkor jut el a kerületedbe, amikor erre nem vagy felkészülve, az még nem jelenti azt, hogy aljas a szándékuk. Lesz olyan település, ahová csak a választások után mennek, figyeld csak meg.

szvsz 2010.02.09. 15:37:08

@Ludas Matyi Online: hivatalosan azért, hogy ne tudják akadályozni mindenféle mondvacsinált vádaskodással a munkájukat. Hihetetlen, nem? Ilyenkor jut eszembe a kisiskolás 'mindenki magából indul ki'...

pestipeti 2010.02.09. 15:42:21

Most mennem kell, irány a turi :)

Egyébként megismétlem: az elsődleges probléma azzal van, hogy hülyének nézik az embereket. Mi ferencvárosiak nagyon nem szeretjük ezt.

Elég csapás, hogy kampány van, nem kell még ilyen demagóg felböffenésekkel és kampányhúzásokkal tetézni.

blah 2010.02.09. 15:42:26

A jobbiknak egy szociális-kultúrális-hagyományörző körnek kellene lennie nem pedig egy parlamentbe törekvő politikai pártnak (szimplán azért mert a gazdasági kérdésekben nagy nullák)... Mindenki jobban járna.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.09. 15:44:30

@szvsz: A hivatalos szöveg nem érdekel, mert azt is ők írták hozzá. Én is bármit ki tudok találni hamar, amit ha lepecsételnek, akkor hivatalosnak tűnik. Simán dolgozhatnának, amíg szépen kiderítik, hogy bűnös vagy sem. De ez megakadályozza, hogy kiderítsék, és ha bűnös, akkor sem lehet vele mit kezdeni? Tehát egy képviselő elkövethet egy géppisztolyos ámokfutást is, és addig ott ücsörög köztük, amíg megszavazzák, hogy megvonják a mentelmi jogát?
Szegény olaszok is szívják ezt Berlusconival.

Kelemen Csaba 2010.02.09. 20:49:52

Tényleg jobb ha turkálni mész.

Megfigyelo 2010.02.09. 20:50:14

@szvsz: Ez nem a "mindenki magából indul ki" miatt van, hanem az előző évszázad felgyűlt tapasztalatai alapján alakult ki. Ugyanis *mindig minden végrehajtó hatalom* kisértést érez arra, hogy megpróbálja kisajátítani a másik két hatalmi ág jogkörét -- ez az objektív szituációból és nem a tisztségviselők szubjektív moráljából levezethető általános tapasztalat.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.09. 20:50:52

A korteskedés régi(, igaz nem túl szép) hagyománya a választási kampányoknak. Kádárt idecitálni meglehetősen izzadtságszagú kísérlet, hiszen akkoriban nem igazán voltak választások...

A másik, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda már vagy két éve folyamatosan szervezi az ilyen akciókat, és nem választások előtt 2 hónappal jött rá, hogy vannak szegény emberek is az országban.

H Stahl 2010.02.09. 20:51:15

@blah: "gazdasági kérdésekben nagy nullák"

Nem vitatkozni akarok, de ezt mire alapozod? Konkrétan?

hCsaba61 2010.02.09. 20:52:21

Nem vagyok Jobbikos, szinpatizáns sem. Lakóhelyemen, Kemecsén s Jobbik karácsony előtt szervezett (volna) ruhaosztást, ám éppen a párt vezetői fújták le az akciót, nem akarván támadásokat. A ruhákat a szociális otthon lakói között osztották szét. A térséget sújtó nyári jégeső után a Gárdisták önként és részrehajlás nélkül segítettek a károk elhárításában. A cigány házaknál is... Ezek mind megtörtént esetek és tudnám folytatni a sort. Szerintem másokat kellene fikázni. Narancs-vörös vonalon, hiszen húsz éve ezt látjuk négyévente.

Megfigyelo 2010.02.09. 20:52:36

@Nazareus: Merre van az arra? Ugye tudod, hogy kopogtatócédulát vásárolni olyan böncselekmény, amit köteles vagy feljelenteni - ha elmulasztod, az is bűncselekmény...

baliquez 2010.02.09. 20:53:11

A Jobbik osztogat, a kormány fosztogat.

vércseharcsa 2010.02.09. 20:53:32

@Robusto:
"A hozzászólások egy részéből megtudtam: ha a Jobbik osztogat valamit, az szép dolog, de ha bármely másik párt, akkor az már aljas, liberálbolsevik parasztvakítás!"

Ha neked ez jött le akkor olvasd el mégegysezr a felvezető cikket.
Abból az derül ki, hogy ha a Jobbik osztogat az a parasztvakítás.

Valószínűleg még nem hallottál ilyenről de figyelj: Ok-okozat.
Mond valamit?

Agyat bírod? Nem? Szerezz magadnak! Meg fogsz lepődni mikre leszel képes agyszerzés után.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.02.09. 20:54:45

@Logan Grimnar: "Szánalmas persze, de ezek legalább a saját pénzükből osztogatnak."

egy part eseteben a "sajat penz" fogalmat felejtsd el. egy part mindig az adofizetok penzet kolti.

vagy korrupcios penzeket.

ehhez tegyuk hozza azt is, hogy a jobbik 2003 ota nem szamolt el a vagyonaval, holott kellett vo(l)na.

JKLM 2010.02.09. 20:54:51

jé, ehhez is hozzászólhatok!
csak nem akarok

agoo 2010.02.09. 20:55:09

be ne tojjatok az erőlködéstől amit a jobbik lejáratására fordítotok :D :D

bár igaza van szerzőnek... lehet, hogy nekik is inkább panel felújító bankot, ingyen sört és örök életet kéne ígérgetniük. vegyétek már észre, hogy ők legalább azt osztogatják ami az övéké és nem ígérgetnek orrba szájba, mint a fidesz-mszp-szdsz-mdf bagázs... az ígéretekkel tele a padlás már. amúgy meg feltételezem nem volt ekkora a felháborodás itt, amikor a fidesz meg mszp rendezett ingyen sör virsli fesztivált.

és végül nem rohadt mindegy, hogy melyik párt ad ruhát vagy bármilyen más támogatást a rászorulóknak? hányszor volt olyan, hogy a gárdisták ruha adományt akartak adni egy gyerekotthonnak és a vezetője azért nem fogadta el mert jobbik-gárda szagú volt??
inkább fagyjanak meg és haljanak a csóringerek, mint adományt elfogadni a jobbiktól?? erre válaszoljatok kedves fidesz-mszp csahosok...

vagyok59 2010.02.09. 20:55:42

Azért álljunk meg egy szóra: A ballibek lejárt szavatosságú tésztáért szavazatokat vásároltak. Ezt megtette egy kisgazda is, ő konzervekkel, rendesen volt is a médiába.

Itt arról van szó, hogy kapsz ruhát, a kopogtatót MEG HA AKAROD, leadod nekik.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.02.09. 20:55:55

János jó ember volt. A ruhaakcióra pedig kéretik a cédulával kopogtatni. Így választások előtt mindenki olyan jó lesz. :)

2010.02.09. 20:56:15

@blah: a teljes lakosságnak kéne abba a körbe tartoznia, akkor nem itt tartanánk. A Jobbik csak hadd maradjon párt, az igazi jövő rajtunk, a népen múlik.

@gauche caviar: Miért paradox? Mi köze van a szovjet uralomnak a mai Oroszországhoz? Ne legyél manipulatív, mert átlátszó, és nem is működik.

Szebb jövőt!

sanyisanyi 2010.02.09. 20:56:28

Nahát, vajon miért nem jelent meg a kommentem??
Ez aztán a demokrácia. Ami nem tetszik azt letiltjuk.
Gratulálok senkiháziak!

T.G 2010.02.09. 20:56:39

Érdekes poszt, bár nagyon nem vágom, hogy Kádár apánknak mi köze van a választások előtti ruhaosztogatáshoz... hasonlóan azt sem, hogy a Karácsony előtti ruhaosztogatásról miért nem írt a posztíró:

www.jobbik.hu/jotekonysagi_ruhaosztas

És különben is, mi a fenéről szól ez a poszt egyáltalán? :)

lüke 2010.02.09. 20:56:50

az a baj, hogy a KIRÁLY nem stílszerű, hanem mind stílustalan:)ja és persze meztelenis:), nincs egy árva petákja se:)

Gidro · http://www.kulturpajta.blog.hu 2010.02.09. 20:58:13

@pestipeti: Ti ferencvárosiak?... Mert te vagy a megválasztott képviselő, aki minden egyes ferencvárosi polgár szavazatát bírja, ezért nyilatkozhat a nevükben. Nem rosz:).
Amúgy vicces, hogy mennyire fel lehet háborodni azon, hogy a Jobbik is azt csinálja, mint a többi párt. Egyedüli különbség az, hogy csak a kampány alatt fedezhető fel a hasonlóság, kampányon kívül nem sok pénz fogy el jótékonyságra a többiek részéről. Esküszöm, a Jobbikban fel se tőnik, hogy kampány van, ugyanazt csinálják, lakossági fórumok, annyi mint a bűn, figyelni a magyar médiát, mert ott néha furcsa gyermwkek szültenek, jótékonyság, gárda...

pestipeti 2010.02.09. 21:10:34

Tudjátok miben hasonlít a Jobbik és a zombik? Először mind sokan vannak és hörögnek, aztán darabjaikra hullanak. Lásd. MIÉP frakció és mélymagyarjai, akik 4 év alatt kiátkozták egymást.

A baj, hogy a szocik -talán nem véletlenül- túl kesztűs kézzel bántak a szélsőjobbal. Viktor nem fog tökölni és pikpakk felszámolja a viháncoló zombilandet.

Szóval bajtársak, ne várjátok annyira a tavaszt :)

Robusto 2010.02.10. 09:28:13

@vércseharcsa: Agyra inkább neked lenne szükséged, mert látom, hogy a magyar nyelvű szövegek értelmezésével súlyos gondjaid vannak! Én nem a cikkről írtam, hanem a hozzászólások egy részéről! Olvasd el még egypárszor, hátha leesik!
süti beállítások módosítása