Húzzad cigány, de mit?

 

Sajátos és igen kreatív javaslatról tárgyal ma a IX. kerületi önkormányzat testületi ülésén: a munkanélküliség enyhítésére Ferencvárosi Roma-népi Zenekar létrehozását kezdeményezte Dósa Sándor a kerületi cigány kisebbségi önkormányzat vezető-helyettese. Paál Kálmán polgármesteri tanácsadó készítette el az indítványt, amellyel szeretnének munkát, fellépési és kereseti lehetőséget adni a munkanélküli cigányzenészeknek.

 

 

 

Azzal indokolják kezdeményezésüket, hogy az elmúlt évtizedekben a cigányzene iránti kereslet jelentősen csökkent, számos muzsikust elbocsátottak. Mivel a zenein kívül más képzettségük nincs, nem tudnak munkát találni. Emiatt javasolják a közcélú foglalkoztatást. Más kérdés persze, hogy a nyelvtanulási és átképzési programok előttük is nyitva állnak, ahogy a külföldi munkavállalás is. Ezzel hírét vihetnénk hazánk unikális és legendás cigányzenéjének, bár elveszítenénk egy csomó tehetséget. Magyarország ebben nagyon jó.

 

 

 

Az „Út a munkához” című kormányzati program a közcélú foglalkoztatáshoz 95 százalékos bértámogatást nyújt, amely képzetlenek esetében 72.500 Ft, míg közép- és felsőfokú végzetteknél 87.500 forint. Az előterjesztők azt javasolják, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat támogassa a munkanélküli romazenészek közcélú foglalkoztatását. A javaslat elfogadásához egyszerű többség kell.

 

A hazai cigányzene siralmas helyzetéről és eltűnéséről régóta cikkeznek-érdemi változás és előrelépés azonban nincs. Úgy tűnik, hogy a hazai szórakoztatóipar és vendéglátósok nem tartanak igényt rájuk, holott a cigányzene „országimázsunk” szerves része. Egyre több munkanélküli van a magasan kvalifikált, zeneakadémiát végzett muzsikosok között, akiket legfeljebb pultosnak alkalmaznak a bárokban. Mindez megalázó és jól jellemzi a vadkapitalista Magyarország viszonyait. Bunkó, kopaszra nyírt vállalkozók és éttermesek döntenek arról, hogy mi a jó és rossz muzsika.

 

A cigányzenészek mellőzöttségének hatásai már érezhetőek és nemcsak Budapesten. Egyre kevesebb cigány fiatal, potenciális tehetség választja a muzsikus pályát. Szép lassan kiürül a nagy múltú szakma, holott igény lenne rá és a magyar tradíció része. A míves mellényekbe öltözött, csalafinta mosolyú és aranykezű cigányzenészek helyét kirakat-cigányok, Győzikék, fiúzenekarok és DJ-k vették át szórakozóhelyeinken.

 

Húsz évvel ezelőtt csak a körúton 66 helyen szólt cigány zene és országos szinten naponta ötezer cigányzenész énekes húzta a talpalávalót.

Máma alig találni színvonalas roma muzsikosokat alkalmazó vendéglőt Budapesten. Világváros, magyar hagyományok nélkül. Ál-tolerancia és ál-kisebbségvédelem. Vannak viszont „szintetizátorosok” és a bikanyakú díszparasztok, mint a magyar nóta továbbvivői. Fásy Ádám éneklő állatkertje elszabadult, tagjaik képzettséggel és hanggal nem, csak óriási önbizalommal rendelkeznek.

Néhány éve állami pénzből Magyarországot népszerűsítő, igen költséges és nagyon álszent óriásplakát kampány indult: „A cigányzene hungarikum.” „…ezért leszarjuk”-még ezt kellett volna hozzátenni az önfényezéshez. Az állam és a döntéshozók a piacra mutogatnak: „Sajnáljuk, de nincs rájuk igény…”

 

 

Alapvető értékeinket talán nem pénzéhes és zeneileg képzetlen vendéglátósok véleményétől kellene függővé tenni.