Néhány héttel ezelőtt hatalmas „Mein Kampf” feliratú poszterek árasztották el Budapestet, csak részletesebb tanulmányozás után derült ki, hogy nem Adolf Hitler könyvét, hanem a Nemzeti Színház legújabb előadását reklámozzák. A járókelők, munkába igyekvők többsége nem állt meg alaposabban szemügyre venni őket, csak a feliraton futott át szemük. A város hamar megszokta a „Mein Kampf” jelenlétét-egy rossz szó, megjegyzés, firka nem kísérte a plakátok kihelyezését.

 

 

 

A Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadói vélhetően azért használták fel ilyen nyersen és pőrén Hitler gyűlöletművének címét, hogy az emberek felkapják a fejüket: a Mein Kampf kommunikációs eszköz lett. Immár nemcsak a Kurucinfón. A plakátokra a „Mein Kampf” felirat mellé csak kis betűkkel van odabiggyesztve: „bohózat”. Mindezt csak azért fontos megjegyezni, mert Budapesten számos holokauszttúlélő és leszármazottjuk él. Vajon a Soá népirtása után, egy radikalizálódó politikai és társadalmi környezetben milyen hatást gyakorolt rájuk a Mein Kampf plakáthad? Az üzlet és a hírverés többet érne, mint embertársaink érzékenysége? Egy biztos: a kampány szervezői nagy szívességet tettek a politikai közéletünkben, a világhálón és köztereinken stabilan jelen lévő szélsőjobbnak.  Régi vágyuk volt, hogy mindenki olvashassa a Mein Kampfot. Most elérték, köszönhetően a Nemzeti Színháznak...

 

A színdarab főpróbájára megtelt a Nemzeti Gobbi Hilda-terme. Kíváncsi lennék, a nagy színésznő mit szólt volna a darabhoz és témájához? Főként fiatalok, lazán öltözött értelmiségiek néztek szembe az igen elnagyoltan berendezett színpadi térrel. 

Egy kétemeletes ágy, ízléstelen színvilágú ruhákba öltöztetett fiatalok, egy régimódi karosszék és rengeteg telefirkált-festett vázlat alkotta a díszletet. Meg egy nagy könyv (Biblia hatását keltő): „Mein Kampf” felirattal. Rába Roland eddig színészként dolgozott, első rendezéseként egy olyan témához nyúlt, amely napjaink dühös társadalmában konkrét veszélyeket hordoz és még tapasztalt színházi embereknek is sok fejtörést okozna. Amikor neten és utcán egyaránt zsidóznak, bölcs dolog a Mein Kampfról és az „emberi”, esendő Hitlerről értekezni?

 

Rába Roland a náci diktátor kamaszéveit, sikertelen művészi próbálkozásait szerette volna a modern színház eszközeivel bemutatni. Külön kihangsúlyozta, hogy munkája előtt nem tanulmányozta Hitler életét, mert nem szerette volna, ha az hatással van rá. Kicsit különös hozzáállás, és igen felelőtlen. A debütáló rendező George Tábori/Tábori György Mein Kampf című művében találta meg azt a darabot, amelyre vágyott. A íróról tudni kell, hogy édesapját Auschwitzban vesztette el. Mein Kampf című művét szerelmes darabnak szánta, amely teológiai kérdéseket feszeget és kiemelt szerepet játszik benne a megbocsátás: „...mind a zsidó, mind a keresztény biblia azt tanítja, hogy úgy szeressük ellenségünket, mint önmagunkat. A teológiai sík az, ahol a szélsőséges ellentétek a megbékélést, a szeretetet és a megbocsátást gyakorolják”-írja George Tábori darabjáról. Vajon lehet és kell szeretni a Sátánt? Hitler szélsőséges, emberfeletti gyűlölete összehasonlítható áldozatainak vele szemben táplált indulataival? A megalázottak és árvává tettek félelme és elkeseredett dühe bűn lenne? Nekik miért kéne megbocsátani, mit vétettek...?

 

A Mein Kampf című darab a modern és tabudöntögető művészet eszközeit használja, amellyel magában nem lenne baj. Ízlés és gyomor dolga. A rendező kiváló művészekkel és alakításokkal operál, azonban színészei láthatólag nem találják helyüket. Nem tudnak mit kezdeni a témával és a darab kaotikus, örült masszájával. A rengeteg, sokszor egymást kioltó üzenettel, amelyek minden esetben provokatívak, sokszor pedig kifejezetten sértőek. George Táborit ez a stílus, polgárpukkasztás tette híressé, hírhedtté. Belerúg kereszténybe, zsidóba, hívőbe és ateistába.

 

A Meink Kampf című színdarab bulvármű, amely meghökkentőnek szánt állításait pletykákra és többször megcáfolt szóbeszédekre alapozta. A holokausztra és annak 6 millió áldozatára konkrétan csak egyszer, egy mondat erejéig utalnak benne, viszont tényként (!) közlik és sulykolják, hogy Hitler zsidó volt. A Sinkó László által játszott Herzl nevű könyvkereskedő Adolf Hitlert testvéremnek szólítja, amit Hitler (Mátyássy Bence) először beismer, majd tagadni kezdi. Emlékeztetőül, Hitler zsidó származásának felemlegetésével legutóbb az iráni elnök egyik tanácsadója operált. Ahmeninedzsádék mindezt arra használták fel, hogy bebizonyítsák: Hitler az egész holokausztot egy zsidó összeesküvés részeként csak azért vitte végbe, hogy a zsidók később megalapíthassák Izraelt. A darab rendezői veszélyes úton járnak, amikor Hitlert egy sértett zsidó fiatalemberként mutatják be-fittyet hányva a tényre: sosem volt ilyen erős és elterjedt a holokauszt relativizálása hazánkban. Tényként beállítani egy hazugságot, népszerű tévhitet a szélsőjobb vitorláiba fújja a szelet, őket igazolja és erősíti. Annak a több mint tízezer embernek az érzékenységével sem törődnek, akik végigélték a holokausztot és most is köztünk vannak. A darab készítőinek láthatólag csak egy számított: legyen minél nagyobb balhé és hírverés.

 

Még egy momentum, a zsidóságot egyszemélyben a Herzl nevű könyvkereskedő testesíti meg, aki hontalanok számára fenntartott menedékházába befogadja Hitlert. Később kiderül, hogy a Sinkó László által alakított Herzl (!) pedofil, Sábeszonként egy tizenéves lányt fogad és a művészként megbukott Hitlerbe is beleszeret. Sinkó László alakításával igyekszik menteni, ami menthető és szimpatikussá, szerethetővé formálni a zsidó öregembert. Azonban mindez a fenti tényeken nem változtat. A színpadon egy perverz, Istenből gúnyt űző, pénzéhes zsidó öregember jelenik meg.

 

 

Az előadás vége felé színre lépő Halált Törőcsik Mari jeleníti meg, szívszorítóan gyengén és elesetten. Kiválót alakít, bár hangján és szavain érződik a sok fájdalom, maga mögött hagyott betegsége. Az antiszemitizmusra és gyűlölködésre egyébként is hajlamos Hitlert felkeresi a Halál és szolgálatába állítja. A darab végén becsukódnak az ajtók, a szereplők nagy része kivonul, a politikussá átvedlett Hitler vezetésével. Katonásan csattognak cipőik.Csak az öreg Herzl marad a színen, magába roskadva, majd sötét lesz és hangorkán, sátáni zörejek öntik el a termet. Semmit nem látni, de minden világos. Ekkor, ebben az egy pillanatban villan fel a történelem tragédiája. Őszintén, kendőzetlenül.

 

 

A Mein Kampf utolsó percei méltók a Nemzeti Színházhoz. Azonban mindez nem menti fel az írás színpadra vivőit, akik relativálták a Gonoszt: Hitlert nyegle, hisztis és erőtlen fiatalembernek mutatják be. Lekicsinylik és kinevetik a benne rejlő veszélyt. Ki ez a pojáca, mit akart, mit tud egy ilyen elérni...? Választ is adnak kérdésükre: csak egy ember, csacsi fiú, olyan mint minden útját kereső művész. „Mindenkiből lehet Hitler”-hangzott el a darab sajtótájékoztatóján. Félelmetes és elkeserítő ilyen dolgokat hallani és látni. Főként egy ilyen század után.

 

A radikalizálódás és a gyűlöletkeltés veszélyét lekicsinyelni a mai Magyarországon-több mint hiba.